Beszállítók Szombathelyen bővít a BPW Hungária Kft.

Szombathelyen bővít a BPW Hungária Kft.

autopro.hu | 2014.04.01 09:47

Szombathelyen bővít a BPW Hungária Kft.

Uniós támogatással raktárcsarnokot épít, valamint létszámot bővít a BPW Hungária Kft.

Hirdetés

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekt összköltsége 1 milliárd 612 millió forint, amelyből felépül egy több mint 11 ezer négyzetméteres logisztikai központ, így a jelenleg meglévő 40 ezer négyzetméter gyártóterület 6700 négyzetméterrel bővül, s legalább 51 új munkavállaló (anyaggazdálkodó, logisztikus, anyagmozgató, NC forgácsoló, hegesztő, raktáros, rendelés logisztikus) felvételére kerül majd sor. A beruházást az EU 486 millió forinttal támogatja. Minderről Brumbauer József, a BPW Hungária ügyvezető igazgatója beszélt a támogatási szerződés aláírása előtt.

Brumbauer József ismerteti a beruházást

A cégvezető az előzményekről szólva elmondta: a 2008-as világgazdasági válságot követően tovább éleződött a verseny a világpiacon. A korábbi pozíciók megtartásához és bővítéséhez a BPW-nél is arra van szükség, hogy a megrendeléseket minél rövidebb határidővel teljesítse. Ezt úgy tudja megtenni, hogy az alapanyagokat a gyár területén helyezi el. A társaság megrendelés-állománya folyamatosan bővül. Annak érdekében, hogy a termelés az erősödő igényeknek megfelelően növelhető legyen, a gyártókapacitás bővítése is szükséges.

Brumbauer kifejtette: Magyarország eddig jól állta a versenyt Nyugat-Európával szemben, mert hazánkban a szakmunka olcsóbb volt, mint a kontinens gazdaságilag fejlettebb részein. Ám napjainkban ez már kevés, elengedhetetlen a mind innovatívabb termelés. Ez pedig mérnöki munkát követel meg – e felismerés okán jött létre a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ is. A BPW-nél a szériatermelést egyre inkább felváltja az egyedi termékek gyártása, ám ezek az előbbinél kisebb darabszámban, többféle kivitelben készülnek, így nagyobb területre és több munkahelyre van szükség az előállításukhoz.

A magyar cégek versenyképességének fenntartása, javítása gyors döntések meghozatalát is megköveteli; a vállalatvezető példaként említette a kecskeméti Knorr-Bremse gyárat, amelynek az engedélyeztetésétől az átadásáig mindössze egy év telt el. Ugyanakkor nem árt arról is tudni – mutatott rá Brumbauer –, hogy a világban olyan versenytársaink vannak, mint például Kína, ahol ugyanez a folyamat mindössze 9,5 hónapig tart.

A társaság vezetője szólt arról is, hogy a BPW Hungária a nehéz futóművek szektora mellett az agrárszektorban is egyre inkább megveti a lábát, ma már a legnevesebb járműgyártóknak szállít alkatrészeket.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő beszédét azzal kezdte, hogy amíg a gazdasági életben korábban az a mondás volt igaz, miszerint a kishal megeszi a nagy halat, ma már azt kell mondani, hogy a gyors hal megeszi a lassút.

A magyar cégvezetők mellett a döntéshozók is tisztában vannak ezzel, amire jó példa az, hogy a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot esetében három hónap alatt sikerült elérni a kiemelt fejlesztési régió státuszt. Köszönhető ez annak, hogy a központba tömörült cégek ellenállhatatlan vonzerőt gyakoroltak a helyi és az országos politikára – s ez adja az igazi reményt arra, hogy a térség tovább tud fejlődni.

A siker záloga az is, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi Természettudományi Karán 2015 szeptemberében mérnökképzés indul; Hende hangsúlyozta: a képzés ügye e héten újra a kormány elé került, amely elvi támogatását adta az elgondolásra.

A miniszter szerint elmúltak azok az idők, amikor a politikusok presztízsberuházásokat erőltetnek rá az országra. Minden döntés a munkahelyteremtést szolgálja (Szombathely és környéke esetében legyen szó a 86-os út építéséről vagy éppen a vasútfejlesztésről), a cél a teljes foglalkoztatottság elérése.

Puskás Tivadar polgármester arról szólt, hogy egy cég akkor bővít, ha elégedett a helyi munkaerővel. Szerencsére ezt sokszor el tudta mondani az utóbbi években. Szombathelyből nagy és gyors halat kell csinálni – utalt a honvédelmi miniszter beszédében megfogalmazottakra a városvezető.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink