Trend Elektromosan tölthetünk már Debrecenben is

Elektromosan tölthetünk már Debrecenben is

MTI | 2015.05.27 08:25

Elektromosan tölthetünk már Debrecenben is

Átadták hazánk második legnagyobb városának első elektromos gyorstöltő-állomását.

Hirdetés

Tarnóy Péter, a Jedlik Ányos klaszter elnöke az átadón elmondta, hogy a Jedlik Ányos-terv keretében országos töltőállomás-rendszert alakítanak ki. Ennek köszönhetően a következő egy évben 150 új elektromosautó-töltőállomás jöhet létre Magyarországon.

Tájékoztatása szerint 5-6 év múlva Magyarországon az újonnan értékesített autók 10 százaléka már elektromos hajtású lehet, a 2030-as évek közepére pedig arányuk elérheti az 50 százalékot.

(MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Jelenleg több mint 50 elektromos töltőállomás működik Magyarországon, ezek mintegy 90 százalékánál órákig tart a feltöltés, és egy állomás sem található autópálya mellett. Az ultragyorstöltő-állomásokon 20 perc alatt 80 százalékos töltöttségi szint érhető el.

Papp László polgármester is jelen volt, s hangsúlyozta: Debrecen városa elkötelezett a tiszta, közvetlen károsanyag-kibocsátással nem járó városi közlekedés iránt, ezt is tartalmazza az intelligens város programja. Első lépésként a nagyerdei mélygarázsban alakítottak ki elektromos gyorstöltő-állomást.

A városvezető elmondta: az E.ON-nal és a Nissan gépjárműforgalmazóval együttműködve alakították ki a töltőállomást. Az áramszolgáltató cég és a város közti megállapodás értelmében az elektromos autók tulajdonosai két éven át ingyen tölthetik fel autójukat a gyorstöltő állomáson. A töltőállomást a három partner közösen, nettó 9 millió forint költséggel alakította ki.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink