Techtogether Sípos Petra: olyan munkát kaptam, amilyenre vágytam

Sípos Petra: olyan munkát kaptam, amilyenre vágytam

Pardavi Mariann | 2016.02.09 08:33

Sípos Petra: olyan munkát kaptam, amilyenre vágytam

Lecserélte a Shell Eco-marathon tagjaként viselt csapatruháját, és ma már a Bosch színeiben láthatjuk őt vezető tesztmérnökként. Mint mondta, hosszú az a szakmai lépcső, amit meg szeretne mászni – karrierjének jelenlegi lépcsőfokán álldogálva beszélgettünk.

Hirdetés

– 2013-ban, a szakportálunk által szervezett mérnökhallgatói csapatverseny, a Techtogether kapcsán ismertünk meg téged, és ezzel együtt olvasóink is. Arról írtunk, hogy energiatakarékos járművet építetek és évről évre rajthoz álltok egy rangos nemzetközi versenyen. Mit érdemes tudni a Shell Eco-marathon csapat tagjaként végzett munkádról?
– Számomra nem korlátozódtak le egy adott területre a feladatok, a fő csapásirány a csapat koordinációja volt. A szervezeti feladatokat főképp én végeztem, igyekeztem megfelelően irányítani, szervezni a munkafolyamatokat, elegendő anyagi és eszköztámogatást szerezni a munkákhoz. Emellett szerettem aktívan részt venni más feladatokbban is, akár szerelésről, akár konstrukcióról volt szó. Több kompozit alkatrészt készítettem, amelyeket sikeresen beépítettünk a járműbe, a karosszérián dolgoztam sokat. Talán ez utóbbit szerettem a legjobban. Elindítottunk egy tantárgyat az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán, amely csak a járműépítési projektben részt vevő hallgatóknak szólt. Igyekeztünk minél több hallgatót toborozni, ebből szintén kivettem a részem.

Sípos Petra

– 2011-ben szerezted meg a diplomád műszaki menedzser szakon, idén pedig mechatronikai mérnökként fogsz végezni. Hogyan veszed ennek hasznát a munkád során?
– Vezető tesztmérnökként dolgozom a Robert Bosch Kft.-nél. A feladataim közé tartozik a saját termékeinken való tesztelések leszervezése és koordinálása, eredmények kiértékelése, továbbá aktív részvétel a fejlesztésre szoruló területeken.

– Azzal a céllal szerveztük meg a Techtogethert, hogy találkozási pontot biztosítsunk az ipar szereplői és az oktatás számára. Mit gondolsz, segített az elhelyezkedésben a mérnökhallgatói csapatverseny?
– Az elhelyezkedés azért nem volt egyszerű, mert megfelelő minőségű tapasztalatot kellett gyűjtenem, hogy az érdeklődésemnek megfelelő munkát találjak. A Techtogether is egy tapasztalatgyűjtő állomás volt, ahol sikerült kapcsolatba kerülni olyan vállalatokkal, ahol a jövőben szeretnék elhelyezkedni. A versenyen aktívan résztvevő hallgatókra mindig felfigyelnek a cégek, ezért csak biztatni tudok mindenkit, hogy használják ki a lehetőséget.

– Mivel telik egy munkanapod?
– Körülbelül úgy néz ki, ahogy azt elképzeltem, és a feladataimat is örömmel végzem, mert találok bennük érdekességet, kihívásokat. Számomra fontos, hogy minden nap végén legyen konklúzió az aznapi munkáról, így könnyebben indul a másnap reggel. Reggel rendszerezem ezeket, aztán persze nap végére ez mindig változik kicsit. Általánosságban főképpen a teszttervezést, a tesztek nyomon kövesét végzem, és azok eredményeire, kiértékelésére koncentrálok. Nagyon sok teszt fut végig egy-egy terméken, így nem unalmas ezeket monitoringozni. Vannak napok, hogy csak a teszt tervezésére tudunk koncentrálni, máskor pedig azok összeállítása akár több napot is igénybe vehet. A mi csapatunk nagyon összetartó, segítjük egymást, ezért könnyebb a feladatokat jól elvégezni.

– Mit szeretsz a munkádban?
– Motivál a sikerélmény. Örömmel nézek a kihívások elé. Félreértés ne essék, nem vagyok mazochista, inkább csak nagyon kíváncsi.

– Hogyan látod a jövőd? Mik a tervek?
– Mivel nagyon érdekel az a terület, amelyen most dolgozom, ezért tervezem ennek mélyebb elsajátítását. Több köze van az elektronikához, mint a mechanikához, így ebben az irányban szeretnék szakmailag fejlődni.

– Egy multinacionális cég mellett döntöttél, annak ellenére, vagy éppen azért, mert a csapatban végzett munkád során rengeteg cég mindennapjaiba láttál bele. Merre billen a kkv vs. multi mérlege?
– Nagy a mérnökhiány, ez tény. Viszont tapasztalat nélkül nehezen tud alkalmazni egy cég frissdiplomás mérnököt, legyen szó kis vagy nagy vállalatról. Sokan részesítik előnyben a gyakornoki helyeket, ami a fiatal szakembereknek is előnyös, hiszen el tudja dönteni, megfelel-e neki az adott munka vagy sem. A mérnöki munkába állás feltétele a minőségi tapasztalat megszerzésén alapul: erre a kkv-knak és a multiknak is egyaránt szüksége van. Ne felejtsük el az egyetemi évek alatt végezhető projektmunkákat sem, egy Shell Eco-marathonos hallgató akár teljes tanulmánya alatt folytathatja a versenyzést, vissza is járhat, erre jó példa a BME Formula Student csapata, a Kecskeméti Főiskola Shell-Eco vagy Formula Student csapata. Akik a kemény magot képezték ezekben a csapatokban, hasonló szakmai tapasztalatot szerezhetnek, mint aki gyakornokként dolgozik valahol, így a friss diplomájával úgy indít, mintha főállásban dolgozott volna már éveket. A lehetőségek tárháza nyitott: akaraterő és kitartás szükséges hozzá.

Az Óbudai Egyetem Shell Eco-marathon csapata azon dolgozott, hogy olyan járművet építsen, ami a lehető legnagyobb távolságot képes megtenni egy liter üzemanyag felahsználásával. Petraék járműve akár 566 kilométer megtételére is képes volt. Ha szeretné tudni, hogyan számolják ki a távolság és üzemanyag arányát, kattintson a képre! (A kép jobb szélén Sípos Petra)

– Szerinted van elég lehetőség Magyarországon szakmai szempontból?
– Úgy gondolom, hogy az itthon végzett mérnökök megtalálhatják a számításaikat. Úgy gondolom, ezt a kérdést több oldalról meg lehet közelíteni: anyagi szempontontok szerint vizsgálva vagy a család érdekeit, magánéletet figyelembe véve. Részemről elmondhatom, olyan munkát kaptam, amilyenre vágytam, vannak előrelépési lehetőségek, akár külföldi időszakos munkáról vagy nyelvtanulásról legyen szó. Nem utolsó sorban pedig nem szakadtam el a családomtól, barátaimtól.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink