Techtogether Pethő Máté: nemcsak autókat, karriert is építek Kecskeméten

Pethő Máté: nemcsak autókat, karriert is építek Kecskeméten

autopro.hu | 2016.10.25 06:30

Pethő Máté: nemcsak autókat, karriert is építek Kecskeméten

Több mint hét éve dolgozik a 34 esztendős, veszprémi származású Pethő Máté a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Az összeszerelő üzemben minőségbiztosítási osztályvezetőként dolgozó szakember részt vett a gyár felépítésében, és már javában készül arra, hogy újból átélje egy új Mercedes-Benz gyár születését. Emellett új otthonra talált a „hírös” városban, és aktív tagja a vállalat Sport-osztályának is.

Hirdetés

– Közgazdásznak tanult, eközben mérnöki diplomát is szerzett. Hogyan került a Mercedes-Benzhez?
A közgazdasági egyetemmel párhuzamosan a Budapesti Műszaki Főiskola (ma óbudai Egyetem) integrált mérnöki szakán folytattam tanulmányaimat. Egy itt megpályázott ösztöndíj elnyerése után az Esslingeni Főiskola autóipari master képzésén Németországban bővíthettem ismereteimet. Itt találkoztam először a Daimlerrel, több oktatóm is ott dolgozott, sőt, később a szakdolgozatomat is a sindelfingeni gyárban írtam. 2008-ban aztán jött a nagy bejelentés a magyar Mercedes-Benz Gyár építéséről, és azonnal tudtam, hogy itt szeretnék dolgozni.

– 2009-ben gyakornokként meg is kezdte a munkát Kecskeméten.
Hivatalosan a rastatti gyár vett fel gyakornoknak a képzési csapatába. Fő feladatom a Welcome day, azaz a munkavállalók első napjának felépítése volt. Ekkor még a bázisunk Németországban volt, és csak néhány napot töltöttünk Kecskeméten, ahol még semmi nem volt, csak szántóföld. Aztán szépen lassan elkezdtek kibújni a földből a gyár egységei, és beindítottuk a Heliportot, amely a gyár oktatási központja a Kecskemét melletti Kadafalván. Hamarosan választási lehetőségem adódott és én a termelékenység-fejlesztési terület mellett döntöttem. 2010-ben költöztem Kecskemétre, azóta itt élek. Közben megnősültem és megszületett a kislányunk is.

– A vállalati lépcsőn több szintet is lépett azóta. Melyek voltak ezek?
A Mercedes-Benz Gyár nagyon különleges munkaadó Magyarországon, ahol sok lehetőség van az előrelépésre. A kezdeti stratégiai tervezés helyett szerettem volna közvetlenül is részt venni az autógyártásban, szerencsére több olyan pozícióban dolgozhattam, amelyek révén közvetlenül kapcsolatba kerültem az innen kikerülő modellekkel, több évig az ajtók szereléséért felelős mérnök voltam, és eközben bekerültem a gyár vezetői Talent programjába is.

– A Mercedes-Benz Gyár számos olyan juttatást nyújt munkatársainak, amelyek a szabadidőre irányulnak. Ön mit vesz igénybe ezekből?
Aktívan sportolok, nagyon örülök annak, hogy számos lehetőségünk van mozgásra. Jómagam is tagja vagyok a Sport-osztálynak, kollégáimmal közösen minden hétfőn legalább egyszer körbefutom a gyárat. Ezen kívül részt vettünk a Mercedes-Benz Családi Napon, ahová jövőre már a kislányunkkal tervezünk elmenni.

– Milyen jövőképet lát maga előtt Kecskeméten?
Mindenképpen itt képzelem el a jövőt. A Mercedes-Benz Gyár folyamatosan növekszik, a modelljei egyre keresettebbek. Pár éven belül felépül a második gyár itt, nagyon kíváncsian várom, hogy milyen lesz most már mérnöki, vezetői tapasztalatokkal megélni az új gyár építését. Ez nyilván még több lehetőséget és számtalan érdekes feladatot jelent majd számunkra és az újonnan érkező kollégák számára is.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink