Szolgáltatók Megvette a Mol a szlovén Enit

Megvette a Mol a szlovén Enit

MTI | 2016.06.30 15:54

Megvette a Mol a szlovén Enit

A Mol Nyrt. sikeresen lezárta az Eni Slovenia doo. felvásárlását, ezzel 17 Agip töltőállomással bővül a Mol kiskereskedelmi hálózata - közölte a magyar olajipari vállalat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján

Hirdetés

A két cég tavaly írta alá a szerződést az Eni teljes szlovéniai kis- és nagykereskedelmi üzletágának megvásárlásáról, a leányvállalat átvételével a Mol immáron 57 töltőállomást üzemeltet Szlovéniában - olvasható a közleményben. A tervek szerint minden töltőállomás a Mol márkanevet használja majd.

A magyar olajkonszern a három legnagyobb kiskereskedelmi piaci szereplő egyike Szlovéniában, a mostani felvásárlás pedig egyúttal lehetőséget nyújt a ljubljanai megjelenésre is.

Az Európai Bizottság versenyhivatala áprilisban hagyta jóvá a tranzakciót, és megállapította: az Eni Slovenia felvásárlása nem kelt versenyjogi aggályokat, tekintettel az érintett vállalat kis méretére, valamint arra, hogy az érintett piacokon továbbra is erős versenytársak maradtak.

A vételárat a Mol üzleti titokra való hivatkozással nem közölte.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink