Szolgáltatók Még az idén kiépül: 80 kilométerenként lesz elektromos töltőállomás az országban

Még az idén kiépül: 80 kilométerenként lesz elektromos töltőállomás az országban

MTI | 2017.03.27 09:28

Még az idén kiépül: 80 kilométerenként lesz elektromos töltőállomás az országban

Az elektromos járművekkel az ország átjárhatóságát már az idén meg akarják valósítani, a tervek szerint 80 kilométerenként állítanak fel elektromos járművek töltésére alkalmas töltőállomásokat.

Hirdetés

A magyar kormány támogató klímát teremtett a járműgyártásban dolgozó cégeknek, hogy minél hatékonyabbak legyenek, minél jobban be tudjanak kapcsolódni a kutatás-fejlesztési munkába - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára.

Hozzátette: a magyar gazdaság jelentős mértékben függ a járműgyártástól, ebben a szektorban több mint 700 vállalat tevékenykedik, ezek adják az ország exportteljesítményének több mint 35 százalékát. A járműgyártás 144 ezer munkavállalót foglalkoztat, az ágazat éves értékesítése meghaladja a 800 milliárd forintot.

Lepsényi István kitért arra, hogy Magyarország az autonóm járművek területén is az élen akar járni gyakorlati megvalósítóként. Emlékeztetett arra, hogy csütörtökön Rómában 27 európai uniós és két unión kívüli ország részvételével szándéknyilatkozatot írtak alá annak támogatására, hogy az autonóm járművek korlátozás nélkül terjedhessenek Európában. A járművekre ugyanazok a jogszabályok, közlekedési szabályok, telekommunikációs feltételek vonatkoznak majd – jelezte.

Rámutatott: Magyarországot a gyártáson túl a kutatás-fejlesztés területén is a világ járműgyártásának térképére helyezi a zalaegerszegi tesztpálya megépülése, amely az autonóm, önvezető járművek kipróbálására szolgál majd.

Az államtitkár szólt arról, hogy a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít az e-mobilitás folyamatos fejlesztésére, az elmúlt időszakban a szabályozási környezet kidolgozásán túl az infrastruktúra kialakításával, javításával is jelentősen lépett előre az ország. Az elektromos járművekkel az ország átjárhatóságát már az idén meg akarják valósítani, a tervek szerint 80 kilométerenként állítanak fel elektromos járművek töltésére alkalmas töltőállomásokat.

Lepsényi István felhívta a figyelmet az elektromos járművek vásárlásánál rendelkezésre álló támogatási rendszerre is. Eszerint ha valaki tisztán elektromos járművet vásárol, akkor maximum 1,5 millió forint támogatáshoz jut, amennyiben a kiválasztott jármű ára nem haladja meg a 15 millió forintot.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink