Szolgáltatók Letették az új nyíregyházi logisztikai központ alapkövét

Letették az új nyíregyházi logisztikai központ alapkövét

MTI | 2014.10.14 12:39

Letették az új nyíregyházi logisztikai központ alapkövét

Ötezer négyzetméteres létesítmény épül a 4-es főút mellett, a 890 millió forintba kerülő beruházás alapkövét október 14-én tették le a nyírségi megyeszékhelyen.

Hirdetés

A raktárbázis létrehozását az ukrán határig tervezett, illetve részben már megvalósult autópálya- és autóút-fejlesztések nyomán kialakuló áruforgalom-növekedés teszi szükségessé. A várhatóan 2015 tavaszán befejeződő fejlesztést az Európai Unió 356 millió forinttal támogatja - közölte a beruházó, az Indotek Grouphoz tartozó AMD-Services Kft.

A raktárcsarnok legalább 15-20 ember számára biztosít majd munkahelyet. Galvács Ottó, a cégcsoport regionális vagyonkezelési irodájának vezetője szerint Ukrajna egyre erősödő nyugat-európai elköteleződése a kereskedelmi kapcsolatok további fejlődését eredményezi, így a jövőben még több logisztikai központ létesítésére lehet szükség a megyében.

Az Indotek a fővárosi B kategóriás iroda- és ipariingatlan-piac egyik vezető vállalkozása, Budapesten és Pest megyében nagyságrendileg 500 ezer négyzetméter, a Pest megyén kívül pedig 200 ezer négyzetméter ingatlantulajdonnal rendelkezik. A cégcsoport az utóbbi években jelentős ingatlanfejlesztéseket hajtott végre, logisztikai bázist alakított ki Kecskeméten, Szegeden, Csepelen, Monoron, Szolnokon és Miskolc-Mályiban.

Az Indotek hozta létre azt a 100 irodahelyiségből álló szegedi vállalkozói inkubátorházat is, amely a 2011-es átadását követően - az iroda- és ingatlanpiaci válság közepén -, fél éven belül megtelt. A cégcsoport Nyíregyházán tavaly decemberben nyitotta meg - az épülő logisztikai csarnok melletti - a Cédrus Üzletházat, ami jelenleg 90 százalékos kihasználtsággal működik.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink