Szolgáltatók Játékok és élmények a pályaorientációért

Játékok és élmények a pályaorientációért

autopro.hu | 2015.11.10 10:14

Játékok és élmények a pályaorientációért

A szórakoztatva tanító kísérleti bemutatóival, különleges járműipari játékaival mára országos ismertségnek örvendő győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ 2012. évi megnyitása óta egyik legfontosabb céljának, küldetésének tekinti, hogy játékos formában, élményeken keresztül keltse fel fiatal és idősebb látogatói érdeklődését a műszaki és természettudományok, azon belül is elsősorban a közlekedés világa, a járműipar, valamint az iparág nyújtotta képzési és karrierlehetőségek iránt.

Hirdetés

Országos szinten is unikálisnak számít az a pályaorientációs együttműködés, a Győr-Moson-Sopron Megyei Pályaorientációs Konzorcium, amely aktív és kezdeményező tagjaként, motorjaként működik az intézmény. Elsősorban a műszaki-tudományos érdeklődés felkeltésével és fenntartásával, majd a járműipar élenjáró cégei által nyújtott technológiák és karrierlehetőségek gyakorlatias, élményszerű bemutatásával segíti a pályaválasztás előtt álló diákok döntését. Az élményközpont arra törekszik, hogy minden korosztályhoz eljuttassa fontos üzeneteit: különleges hangulatú játszótere már az óvodásokat is magával ragadja, kisiskolás kortól pedig az önfeledt játék lehetőségén túl, már elmélyültebb tudásszerzés lehetőségét is biztosítja a Mobilis. Az érdeklődő diákok kisiskolás kortól LEGO robot szakköri foglalkozásokon és nemzetközi robotépítő, valamint –programozó versenyeken vehetnek részt, moduláris elektronikai építőkészletek használatát tanulhatják meg, majd középiskolában akár az emelt szintű fizika érettségire is felkészülhetnek a Mobilis szakmai stábja segítségével.

A központ állandó interaktív kiállítása és látványos természettudományos bemutatói mellett legalább ennyire fontosak a Mobilis külső helyszínes megjelenései. Különböző utazó szolgáltatásai és mobil eszközei gyakran jelennek meg vállalati rendezvények mellett általános és középiskolákban is. Az élményközpont akár egy-egy céggel közösen mutat be olyan kísérleteket és rendhagyó, interaktív eszközöket, amelyek játékos módon hozzák közelebb a foglalkozásokon résztvevő diákokat a műszaki pályákhoz, a kapcsolódó karrierutakhoz, ezen keresztül a járműipar csodáihoz. A 2015 tavaszán rendezett pályaorientációs roadshowk során 16 városban, közel 50 foglalkozáson több mint 2000 diákot ért el így a Mobilis. Partnerei között tudhatja az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetséget, a Magyar Innovációs Szövetséget, valamint a Kutató Tanárok Országos Szövetségét. A pályaorientációs foglalkozásokat megelőző aktív eszközfejlesztési tevékenység célja 12 olyan interaktív játék kifejlesztése volt, amelyek akár gyermekek vagy laikus felnőttek számára is érdekes és könnyen értelmezhető módon, játékosan mutatják be a kiválasztott szakmaterületek egy-egy érdekes jelenségét. A roadshow közönsége a következő hat szakmába kapott betekintést az új Mobilis játékok révén: gépészet, informatika, környezetmérnök, közlekedésmérnök, logisztika és villamosmérnök. A pályaorientáció rendhagyó, innovatív eszközeként fenti végzettségekhez kapcsolódóan egy-egy szakmaterületet bemutató mobilapplikációt is kifejlesztett a Mobilis, a roadshow tapasztalatainak felhasználásával.

A központ pályaorientációs tevékenységének kiemelkedő elemei azok a látványos közönségrendezvények, amelyek különböző időtávokban nyújtanak nagy segítséget a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő rendelkezésre állásának kérdését egyre égetőbb kihívásnak tartó iparvállalatok számára. A tehetséges, innovatív, kísérletező középiskolások és ígéretes pedagógiai projekteket folytató iskoláik számára bemutatkozási lehetőséget nyújtó Kísérletbazár egy hosszabb távon ható gazdaságfejlesztési eszköz, amely elsősorban az általános műszaki-természettudományos érdeklődés felkeltésére hivatott. A Mobilis szakmai irányításával zajlott a (közel)jövő műszaki értelmisége, a legtehetségesebb műszaki főiskolás és egyetemi csapatok számára első alkalommal 2014 őszén megszervezett komplex, műszaki-természettudományos alapú verseny, a TechTogether. A vetélkedőn való részvétel már rövid távon is eredményt hozhat mind a versenyző diákok és csapataik, mind a feladatok végrehajtása közben velük megismerkedő cégek számára. A verseny sikerét látva, elsőként győri vállalatok kérték fel az autopro.hu portált és a Mobilist, hogy szervezzenek hasonló megmérettetést továbbtanulás, szakmaválasztás előtt álló középiskolások számára is. Így született meg a TechTogether Junior Győr, a különleges, kétszintű pályaorientációs verseny, amely nem csupán a középiskolás versenyzők és a járműipari cégek, illetve a szakirányú tanulmányok lehetőségét kínáló Széchenyi István Egyetem találkozása volt, de maguk a versenyző diákok iskolái is különleges miliőben mutatkozhattak be a látogatóként érkező általános iskolások számára.

A Mobilis továbbra is elkötelezett az innovatív pályaorientációs programok kidolgozásában és lebonyolításában. Az elmúlt hónapokban kifejlesztett interaktív szakmabemutató játékok nem csupán a központ állandó kiállítását gazdagítják, vállalati vagy iskolai programok alkalmával bármikor felhasználhatók, kipróbálhatók akár az élményközpontban, akár külső helyszíneken. Egy új vállalati együttműködés keretein belül kifejezetten a céges partner számára különösen fontos szakmák játékos, élményszerű bemutatását célzó iskolai roadshow program kidolgozása zajlik ezekben a hetekben. A Mobilis LEGO robot csapata több győri iskolai gárdával együtt készül a FIRST LEGO League nemzetközi robotépítő és –programozó verseny regionális küzdelmeire, amely ugyancsak a műszaki orientáció egy rendhagyó eszköze. A legtehetségesebb mérnökhallgatók csapatversenyére, az idei TechTogetherre pedig a cégek és versenyzők visszajelzései alapján átdolgozott programmal, új feladatokkal készül a Felfedezések Háza.

2016 tavaszán újabb rendhagyó programmal jelentkezik a központ. Az autopro.hu portállal közösen úgy döntöttek a szervezők, hogy a TechTogether Junior Győr regionális versenyt és a Kísérletbazárt egy időben és azonos helyszínen, egymással összekapcsolva rendezik meg, ezzel egy pályaorientációs csúcsrendezvényt hoznak létre. Az egész napos programon a TechTogether Junior versenyzői, a Kísérletbazár kísérletező diákcsapatai, valamint a rendezvény látogatói megismerkedhetnek egymással, a kiállító középiskolák és egyetemek, valamint a győri gazdasági régió cégei által nyújtott tanulási és karrierlehetőségekkel. A minden bizonnyal nagy érdeklődésre számot tartó rendezvény időpontja 2016. április 15., helyszíne a győri Egyetemi Csarnok.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink