Szolgáltatók Csődeljárás alatt a szolnoki napelemgyár

Csődeljárás alatt a szolnoki napelemgyár

MTI | 2015.05.06 10:42

Csődeljárás alatt a szolnoki napelemgyár

Csődeljárás indult a szolnoki Agulhas-Solar (A. Solar) Kft. napelemgyárral szemben, miután nem érkezett meg a cég további működéséhez remélt kínai tőkebefektetés, a szolnoki ipari park pedig felszámolási eljárást kezdeményezett a vállalkozás ellen az elmaradt bérleti díjak miatt.

Hirdetés

A Cégközlöny szerint a Szolnoki Törvényszék elrendelte a szolnoki székhelyű Agulhas-Solar (A. Solar) Kft. elleni csődeljárás lefolytatását, egyben egy Veszprém megyei céget, a Hungaro-Justitia Kft.-t vagyonfelügyelőnek.

Szabóné Gulyás Márta, az A. Solar Kft. ügyvezetője elmondta: a cég tulajdonosa, Kőműves Árpád azután kérte a csődvédelmet a cég számára, miután a gyár működtetésének finanszírozása tarthatatlanná vált.

Közölte: a gyár további működtetése érdekében a tulajdonos szerződött egy kínai befektető csoporttal, amely vállalta, hogy 2014 végéig utal 5 millió eurót az A. Solar Kft.-nek, emellett egy teljesen új gyár létrehozásának 50 millió eurós finanszírozására is ígéretet tett. A kínai befektető március 31-ig kért fizetési haladékot, ám a tőke a mai napig nem érkezett meg - tette hozzá.

A tulajdonos továbbra is megoldást keres a kialakult helyzetre, amivel az átmeneti nehézséget meg tudja oldani, akár a kínai befektető megjelenésével, akár banki refinanszírozási lehetőséggel. Amennyiben ez nem sikerül, úgy kénytelen "elengedni a céget", hiszen a csődvédelmet automatikusan felszámolás követi - mondta Szabóné Gulyás Márta.

Kiemelte: az év elején, a leállás hivatalos bejelentésekor a mintegy ötven dolgozó közül negyven döntött úgy, hogy állományban marad, bízva abban, hogy újra dolgozhat majd a gyárban.

A svájci technológiát alkalmazó napelemgyár 2011 nyarán alakult, majd ősszel kezdte meg a termelést a szolnoki AC-DC Logisztikai Parkban. A cég 2012-ben még 64 embert alkalmazott és három műszakban termelt, 2014-re az akkor már egy műszakban foglalkoztatott alkalmazottak száma majdnem a felére csökkent.

A főként európai piacokra exportáló cég 2012-ben még 3 milliárd forint árbevételt ért el, 12 millió forintos mérleg szerinti veszteség mellett, majd 2013-ban az 1 milliárd 519 millió forint nettó árbevétele mellett 452 millió forint veszteséget könyvelt el. A cég háromszor részesült európai uniós támogatásban: az összeszerelő üzem létesítésére 121 millió, technológia-fejlesztésre 282 millió, illetve 154,5 millió forintot kapott.

Ferencz Gábor, az üzemnek helyet adó AC-DC Logisztikai Park Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója április végén mondta el, hogy a leállt szolnoki napelemgyár tavaly november óta nem fizeti közüzemi és bérleti számláit sem. Az AC-DC Logisztikai Park Zrt. többszöri felszólítás után a csarnokbérleti és az irodabérleti szerződést felmondta, és április 3-án felszámolási kérelmet nyújtott be a Szolnoki Törvényszéknél az A. Solarral szemben.

Ferencz Gábor elmondta: a napelemgyártó összesen több mint 25 millió forint ki nem fizetett bérleti és közüzemi számlát hagyott maga után. Szabóné Gulyás Márta ezzel kapcsolatban közölte: többször próbáltak tárgyalást kezdeményezni Ferencz Gáborral, mivel ő 25 millió forintot követel tőlük, ugyanakkor az A. Solar több mint 280 millió forint értékben korszerűsítette a Ferencz Gábor tulajdonában levő üzemcsarnokot.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink