GAMF-os csúcsjavítás: 1941 km egyetlen liter benzinnel
![]() |
| Gépátvétel, a pilóta Bertalan Éva. |
A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának csapata újoncként került a legjobbak közé a tavaszi németországi versenyen, ahol 1588 kilométeres teljesítményükkel a nyolcadik helyezést szerezték meg kategóriájukban és új magyar rekordot állítottak fel. Karbonszálas anyagból készült járművükre, amely az egész mezőny legkönnyebb autója volt a maga 20 kilogrammjával, a versenytársak is felfigyeltek. A Tamperei Műszaki Egyetem csapata már akkor meghívta a kecskemétieket a finnországi Nokia városában hagyományosan megrendezett hasonló versenyre, akik vállalták a kihívást és beneveztek az augusztusi finn eco-marathonra.
A GAMF Kar csapata egész nyáron a motor fejlesztésén dolgozott: a korábbi kézi vezérlést számítógépes motorvezérlőre cserélték és építettek egy fékpadot, amelyen a pontos hangolás történt. Az Ópusztaszer melletti tesztfutamok eredményei ígéretesnek bizonyultak.
A finnországi pálya, a Nokian gumigyár próbapályája jóval taktikásabb, mint a németországi EuroSpeedWay, a májusi verseny helyszíne. Itt ugyanis jelentősek a szintkülönbségek, bonyolult a pálya vonalvezetése és rövidebb is, mert csak 1780 méter hosszú, ami alaposan feladta a leckét a csúcsjavításra készülő kecskemétieknek, és különösen a pilótának, Bertalan Éva gépészmérnök szakos hallgatónak.
![]() |
| A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának csapata. |
A GAMF Kar csapata végül 1941 kilométeres eredménnyel zárta a versenyt. Ez 353 kilométerrel több, mint amit májusban teljesítettek, pedig csak néhány hónap állt rendelkezésre, hogy tökéletesítsék a járművet. Ezzel az igen erős mezőnyben a harmadik helyezést érték el, két finn csapatnak sikerült őket megelőzniük 2389, illetve 1999 kilométeres eredménnyel. Itt azonban még nem állnak meg, tovább folytatják a jármű fejlesztését a 2000 kilométer feletti eredményért, ami egyáltalán nem tűnik elérhetetlen célkitűzésnek.
A csapat tagjai:
Bagány Mihály oktató
Bertalan Éva gépészmérnök hallgató, pilóta
Kósik Bence gépészmérnök hallgató
Kutasi Zoltán gépészmérnök hallgató
Nyúl Ferenc műszaki menedzser hallgató
Sipos Tamás gépészmérnök hallgató
Szabó Ádám gépészmérnök hallgató
Szobek János műszaki menedzser hallgató

17 hozzászólás




















Gratulálok és büszke vagyok rá, hogy a GTE meghívottjaként bemutattátok a "felnőtt" autós világnak is a bringát a FISITA kiállításon májusban. Egy kis hazai PR-hoz fel tudom ajánlani a GTE Gépipar c. havonta megjelenő lapját, ahol egy oldalas cikket, képet el tudunk helyezni. További sok sikert!
Ez egészen elképesztő.
Fiúk tudnátok segíteni, hogy az én autóm miért csak 10 km megy egy literrel, hova lesz az a sok drága benzin :D ??
Gratulálok Nektek! És csak így tovább!
Gratula nekik!
így helyes: ECO-MARATHON.HU
Kérdésekre válaszok ezen a honlapon találhatóak : WWW.ECO-MARAHON.HU
A csapat PR munkáját a csapattagok maguk végzik, némi főiskolai segítséggel. Tudjuk hogy ez nagyon fontos lenne, de sajnos ennek főként anyagiak hiánya és idő hiánya van. Megtalálni a köztes utat nehéz. Az autó építés nagyon sok idő és pénz, és minél több időt pénzt fordítunk rá annál több lesz a km 1 literrel. De kell idő a reklámra , médiára. Mert különben nem lesz pénz amiből az autót építjük. Remélem érzékelhetővé vált a probléma kedves István.
Kutasi Zoltán
Kedves István!
Terveink szerint hamarosan jelentkezünk a részletekkel, s PR-munkát ugyan nem végzünk, de szerény eszközeinkkel segítünk a fiatalok sikerét világgá kürtölni.
K. A.
Gratulálok !!
Kérdéseim 1. Szabad e megtudni valamit a technikai részletekről és hogyan ?
2. Hasznosítás terém van e előrelépés és az mi ?
3. Van e valaki személy vagy cég aki e szép eredmény PR ját végzi ?
Üdvözlettel István
Gratulálok az eredményhez! Sok sikert kívánok a további fejlesztésekhez.
Erről miért nem lehet hallani a TV és rádiós híradásokban?
A metró fúrópajzsok is megérkeztek a végállomásra a terveknek megfelelően milliméter pontossággal!
Ezek az igazi teljesítmények!
Ákos kérdésére válaszolva: A járműben egy Teljesen egyedi tervezésű és gyártású motor van. 95 oktánszámú benzinnel működik, nem dízel...
A motor különlegessége, hogy rendkívül hosszú löketű. 27mm a furatátmérő és 60 mm a lökethossz. Kettő vezérműtengelyes Négyütemű motor, melynek vezérlése némiben eltér a megszokottól. A motor injektoros befecskendezésű a levegő állítást egy szervomotor végzi a fedélzeti számítógép vezérlésével.
Köszönünk minden elismerést. Nyitottak vagyunk , bárkinek bármi kérdése, ötlete, netán valamiben támogatni tudná újabb fejlesztéseinket azokat nagy örömmel fogadjuk..
Írjanak nekünk ! kutasizoli@freemail.hu
honlapunk: eco-marathon.hu
kutasi Zoltán 06 30 / 68 47 126
Szabad megkérdeznem milyen motor van a járgányban? 1 köbcentis dizel? o.O