Versennyel motiválja a jövő mérnökeit a Continental

Országos online versenyt hirdet mérnökhallgatók számára a Continental ContiCup néven. A verseny első körében a résztvevők esettanulmányok és kvíz feladatok megoldásával bizonyíthatják felkészültségüket. A döntőt a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárában a gyártásban rendezik majd, ahol a legjobb csapatok megismerkedhetnek a Continental dolgozóival, és testközelből betekintést nyerhetnek az autóipar mindennapjaiba. A világ egyik vezető autóipari beszállítójának nem titkolt célja, hogy a versenyen keresztül vonzóvá tegye az autóipar világát a jövő mérnökei számára.

A verseny négy fordulóból áll, melyből három online megmérettetés. Az eredmények alapján a 10 legjobb csapat jut majd tovább az élő döntőbe, ahol előzetes felkészülést igénylő és helyszínen kihirdetett feladatok is várnak a résztvevőkre. Minden forduló legjobb csapata automatikusan részt vehet a döntő megmérettetésen (maximum 3 csapat), a további csapatok (7 csapat) pedig az összesített pontszám alapján kerül a legjobbak közé. A győztes csapat minden tagja egy-egy GoPro Hero 4 kamerával és Feldobox Adrenalin csomaggal lesz gazdagabb, a további helyezettek pedig GoPro Hero 3 kamerát és iPad mini 2-t vihetnek haza. A versenyzők közül egy valakinek gyakornok lehetőséget is biztosít a vállalat.

A versenyre elsősorban gépész-, villamos- és mechatronikai mérnökhallgatókból álló 3 fős csapatokat várnak. A csapattagok érkezhetnek eltérő oktatási intézményekből és kifejezetten előnyös, ha a csapat tagok különböző szakmai területeken tanulnak, hiszen a feladatok gépész- és villamosmérnöki szakmai kérdéseket is felölelnek majd.   A versenyen való részvétel magyarországi felsőoktatási hallgatói jogviszonyhoz kötött.

– Annak érdekében, hogy vonzóvá tegyük az autóipart a fiatalok számára a sikeres gyakornoki programunk, szakdolgozatokhoz nyújtott támogatásunk és szakmai gyakorlati lehetőségeink mellett fontos, hogy versenyekkel is ösztönözzük a mérnökhallgatókat. Mindezeknek köszönhetően elméleti tudásuk mellé innovatív és modern gyártási környezetben szerezhetnek tapasztalatot hosszú távú karrierlehetőséggel párosítva. Ma, amikor Magyarországon valóban egyre égetőbb probléma a mérnökhiány, törekednünk kell arra, hogy vonzó lehetőségeket biztosítsunk a fiataloknak, megőrizve ezzel versenyképességünket – mondta el Fodor Mónika, a Continental Konszern kommunikációs és Employer Branding ország-koordinátora.

Jelentkezni a ContiCup weboldalán lehet 2016. március 22-ig.

(x)