Robonaut: ugyanazt csinálják, mint az ipar, csak kicsiben

A megmérettetés alapvető szabálya, hogy önállóan, távirányítás nélkül működjenek az átalakított autók, a cél pedig, hogy minél rövidebb idő alatt haladjanak át az akadálypályán. A verseny két részből tevődött össze: a gyorsasági pályán a sebességüket mérték, az akadálypályán pedig a rátermettségükre derült fény.

– Hatodik alkalommal rendezték meg a versenyt. A Robonaut fővédnökeként elmondaná, milyen céllal vágtak bele évekkel ezelőtt a verseny megszervezésébe?
– Tevesz Gábor, egyetemi docens: Olyan kihívást szerettünk volna a hallgatóink elé támasztani, ami életszagú, és egy komplett mérnöki feladat. Szempont, hogy csapatban kelljen dolgozni, mint ahogyan ezt később a valós élet is megköveteli. Az is fontos volt, hogy ne egy sokadik tantárgyi nagy feladat legyen számukra. Ez egy teljesen önkéntes verseny, nem része a követelményeknek. Örömmel látom, hogy a hallgatók várják a versenyt, érdeklődnek utána, sokszor megállítanak a Robonauttal kapcsolatban. A verseny a Robotirányítás rendszertechnikája című tantárgyához kapcsolódik, ami egyszemeszteres tárgy, ezért a kihívás nagyságát is ennek megfelelően kellett megválasztani. A tantárgyat idén nyolcvanöten vették fel. A verseny népszerűségét jól bizonyítja, hogy tizenhét háromfős csapat jelentkezett.

Nézze meg a helyszínen készült képeket! Fotó: BME-VIK SPOT fotókör (Hocza Balázs, Kiss Dávid)

– Miért éppen robotautók?
– A felsőoktatásban hangsúlyos probléma a pályakezdők gyakorlati tapasztalata. Általánosan elmondható, hogy a végzett hallgatók felkészültségével a cégek elégedettek. A mai felgyorsult iparban azonban – amikor napokban mérik az elavulási időt – olyan gyakorlati érzékkel kell elbocsátanunk a hallgatókat, hogy ne hosszú betanulási időszak után váljanak fejlesztőkké. A cégek azt várják el, hogy az egyetemről kikerülve a pályakezdő mérnök azonnal be tudjon illeszkedni a fejlesztői gárdába. Ez nagyon nehéz kihívás, hiszen a mérnöki tevékenységben nagy szerepe van a tapasztalatnak. A mi feladatunk, hogy a lehető legjobban lerövidítsük az egyetemi évek alatt ezt a folyamatot. A tanrendünket éppen ezért úgy alakítottuk ki, hogy a projekttantárgyak segítségével aktív kapcsolat alakuljon ki a hallgatók és a cégek között. Ezért is hívtuk életre többek között a Robonautot.

Tevesz Gábor (Fotó: BME-VIK SPOT fotókör /Hocza Balázs, Kiss Dávid/)

– A hallgatóknak milyen képességekre van szükségük a Robonauthoz?
– Mi csak a megoldandó feladatot írjuk elő, azt hogy hogyan, milyen eszközökkel állnak neki, rájuk bízzuk. Kell egyfajta kreativitás a feladat átlátásához, annak a megvalósításhoz és végül pedig a tényleges mérnöki tervezői munkához, hiszen a modellautók elektronikát kidobjuk, csak a mechanikája marad meg. Elölről kell tervezni a szenzorokat, az illesztéseket, a meghajtókat, az egész intelligenciáját. A pálya elrendezése előre nem, de elemei – szlalomozás, parkolás, helyes irányba fordulás egy forgóasztalon, gyalogos átengedése a zebrán, határátkelőn való áthaladás – ismertek voltak a résztvevők számára. Vagyis csak az ismert akadályok fordulnak elő, de azt, hogy a pálya így lesz elrendezve, a verseny napján látták először.

– Mennyire veszik figyelembe a feladatok megtervezésénél a ma elérhető technológiát? Hogyan reagál a verseny az ipari fejlődésre?
– Egyre több olyan élethelyzetet kell megoldani a versenyzőknek, ami az autóipari fejlesztőket foglalkoztatja. Ilyen egyebek mellett az automata parkolás. Mi is azokra a kérdésekre akarunk válaszokat találni, mint az ipar, csak kicsiben. Persze nem akarom túlmisztifikálni a versenyt. Sokan azt kérdezik, meddig tudunk eljutni a feladatok nehézségében. Azt figyelembe kell venni, hogy ez nem egy hallgatói csoport, ahol évről évre továbbadják a tudást a következő generációnak, hanem minden évben új lappal indulnak a versenyzők. A résztvevőknek fél évük van a megoldásra a napi feladataik, tanulmányaik mellett. Az viszont igaz, hogy össze sem lehet hasonlítani a jelenlegit a hat évvel ezelőtti versennyel, sokat fejlődtünk azóta. Tervezzük, hogy megalkotunk egy olyan járművet is, amiből kihozzuk a maximumot, hogy megnézzük, meddig tudunk elmenni az egyre összetettebb döntéseket igénylő feladatok megoldásában.

A Robonaut versenyen egészen idáig kizárólag az erősebbik nem képviselte magát: 2015 azonban új időket hozott. A Don Rükverc csapát Ambrus Nikolett Alma, Karácsonyi Györgyi és Stief Anna alkotja, akik mindannyian MSc-s hallgatók a BME-n. Mint mondták, nem is tudott volna több hozzájuk hasonló csapat indulni, ugyanis rajtuk kívül még egy hölgy jár csak MSc képzésre a szakon. Ők azzal magyarázzák azt, hogy sokkal kevesebb lány választja a villamosmérnök és mechatronikus szakot, mert egész egyszerűen nincs előttük példa, hiába jók a reáltárgyakban. A verseny során ők a biztosat választották a bizonytalan helyett: meg is lett az eredménye, hiszen harmadikként dobogós helyre állhattak. Hatvannégy ponttal nyerte meg a versenyt a ZserNYÁK csapata, a második helyezett team pontszámát megkétszerezve. Az Enyedi Róbert és Tóth Miklós alkotta duó tagjai úgy látják, azért sikerült megelőzniük a többieket, mert nagyon korán, a verseny kiírás egy időben elkezdtek már készülni és komolyan vették feladatot. Párhuzamosan készült a hardver és a szoftver és mire megkapták a tesztelemeket, már csak az algoritmusokat kellett fejleszteni.