Techtogether Hol vannak a tehetséges mérnökhallgatók?

Hol vannak a tehetséges mérnökhallgatók?

Gégény István | 2013.11.22 07:48

Hol vannak a tehetséges mérnökhallgatók?

Student2Develop néven speciális szolgáltatás fejlesztésén dolgoznak a Széchenyi István Egyetemen. Oktatók, hallgatók és cégek egyaránt nyernek majd vele.

Hirdetés

- Évfolyamonként kétszáz fiatalból nehéz fél év alatt minél több tehetséges hallgatót bevonni az egyemen zajló kutatás-fejlesztési programokba – így jelölte meg az új szolgáltatás iránti igényt Szauter Ferenc irodavezető, a győri felsőoktatási intézmény Járműipari Kutató Központjának munkatársa. Az alternatív hajtású járművek fejlesztésével foglalkozó SZEnergy Team példája nemcsak azt igazolja, hogy bőven vannak tehetséges, motivált hallgatók az egyetemeken, hanem azt is, hogy amíg az idősebbek kikopnak, lediplomáznak, nehéz megtalálni az emberi erőforrás utánpótlását.

A Járműipari Kutató Központ munkatársai: Szauter Ferenc irodavezető, Fülep Tímea tudományos szakreferens és Bokor József igazgató

A tömegoktatás adottságát figyelembe véve zajlik a Student2Develop rendszer kialakítása, amelyet akár egyfajta állásközvetítő platformként is értelmezhetünk. Ha jövő tavaszra elkészül, a szolgáltatás alapját egy sajátos adatbázis képezi majd. A hallgatók feltöltik megfelelően paraméterezett önéletrajzukat, amelyben kitérnek a szakmai kvalitások (pl. 3D műszaki rajzoló programok ismerete) mellett a soft skill területre (nyelvtudás, csapatmunkában szerzett tapasztalat), s megjelölik azt is, hogy milyen feladatokban való részvételhez van kedvük, milyen kutatások iránt érdeklődnek.

– A Járműipari Kutató Központ missziója, hogy az egyetemi szintű járműipari oktatástól egészen a legmagasabb, akadémiai szintű tudományos tevékenységig olyan kutatásokat mozdítson elő, amelyek a jármű- és közlekedési rendszerek új generációira, a kapcsolódó infokommunikációs és gépészeti témákra fókuszálnak – nyilatkozta szerkesztőségünknek Bokor József, a szervezet igazgatója. A teljes interjú itt olvasható.

A rendszer egy másik bemeneti oldalon gyűjti az aktuális projekteket, kutatási, fejlesztési témákat, s ha egyezést talál, jelzést küld a program felelősének. Kezdetben az általunk is bemutatott Járműipari Kutató Központ mintaprojektjei segítik a rendszer kialakítását – 9 szakmai csapatba várnak új tagokat a hallgatók sorából.

Szauter Ferenc hangsúlyozta: folyamatosan fejlődő, innovatív szolgáltatásról van szó, amely a követelmények változásához igazodva rendszeresen hangolható, bővíthető. A lényeg a gyors reagálás, az igények és erőforrások egymáshoz rendelése. Az egészből pedig profitál a hallgató – nem csupán szakmai tapasztalattal, de anyagiakkal is gazdagabb lesz –, az oktató, aki lelkes, kreatív, érdeklődő fiatalokat tud bevonni a kutatások, fejlesztésekbe. Jól járnak a kezdeményezéshez társuló vállalatok is: aligha kell kifejteni, milyen előnyökkel jár egy ilyen együttműködés a cégek számára.

Továbbra is odafigyelünk a Student2Develop szolgáltatás fejlesztésére – ugyanezt javasoljuk mindazoknak, akik fantáziát látnak az egyetemi műhelyekkel, tehetséges mérnökhallgatókkal való együttműködésben.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink