Techtogether Ezért kell Sátoraljaújhelyre gépészmérnökképzés

Ezért kell Sátoraljaújhelyre gépészmérnökképzés

Pardavi Mariann | 2016.05.05 08:33

Ezért kell Sátoraljaújhelyre gépészmérnökképzés

Úgy tűnik, az ország jobb csücske fejlődne, a helyi cégek igénylik a szakképzett munkaerőt. A napokban jelentették be, hogy gépészmérnök képzés indul Sátoraljaújhelyen a Miskolci Egyetem részvételével. Torma András rektor és Rózsahegyi Ferenc, a település aljegyzője mondta el, miért égetően fontos a gépészmérnök képzés elindítása.

Hirdetés

– Évente hány gépészmérnököt igényelnének a környékbeli cégek?
Rózsahegyi Ferenc: Az előzetes igényfelmérésben a tíz legnagyobb, a műszaki területen munkarőhiánnyal küzdő céget kérdeztük meg. Azt a gyakorlatot követtük, amit eddig kevesen, az önkormányzat kereste a vállalkozókat az igényfelméréssel. A vezetői nyilatkozatok összesítése alapján 20-25 gépészmérnökre van szükség jelenleg. Azért is hangsúlyoznám, hogy jelenleg, mert a képzést a piaci igényék függvényében indítjuk el és működtetjük a későbbiekben is. Az első évfolyam 2017 szeptemberében kezd, aminek kizárólag akkor lesz folytatása, ha a végzett hallgatók el is tudnak helyezkedni. A cégek igényei azt mutatják, hosszútávú munkának nézünk elébe.

Szamosvölgyi Péter polgármester és Torma András rektor aláírja a megállapodást

– Mely cégek álltak a kezdeményezés mögé, mely cégek üdvözölnék?
Rózsahegyi Ferenc: Az autóipari szektorból igény mutatkozik a Refratechnik, a Certa, a Fraisa, a Heiche és a Prec-Cast részéről. Nemcsak Sátoraljaújhelyből, hanem a térségből is örömmel fogadták az önkormányzat megkeresését. Folyamatosan bővül az érdeklődők köre, melyre természetesen továbbra is nyitott az önkormányzat.

– Mit takar pontosan az egyetem és az önkormányzat megállapodása?
Torma András: A felsőoktatási stratégia az úgynevezett közösségi felsőoktatási képzési központok létrehozását elsősorban a hátrányos helyzetben lévő térségekben képzeli el, ott, ahol a felsőoktatásnak és a felsőoktatási képzőhelyek létesítésének mindenekelőtt népességmegtartó és gazdaságélénkítő hatása lehet. Országosan hat ilyen központ létesítését tervezi a kormány, ezek közül kettő Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Sátoraljaújhelyen és Ózdon létesülhet a Miskolci Egyetemmel közösen. Az egyeztetések után az önkormányzat két szak indítását kezdeményezte, így Sátoraljaújhelyen levelező tagozaton műszaki képzési területen a gépészmérnöki alapképzési szakon, orvos- és egészségtudomány képzési területen pedig az ápolás és betegellátás alapképzés szakon kezdődhet meg az oktatás.

– Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?
Torma András: A képzés szeptemberben fog indulni, a hallgatóknak helyben, Sátoraljaújhelyen biztosítjuk az oktatást. Ez a hallgatók részéről több könnyebbséggel is jár, hiszen nem kell utazniuk, albérletet fenntartaniuk.

– Hogyan biztosítják a hallgatók gyakorlati tudását?
Torma András: Élen járunk a duális képzésben, így a képzésnek az ezt a formáját választó hallgatók a környékbeli cégek részvételével sajátíthatják el a szakma gyakorlati oldalát.

– Mit remélnek a programtól?
Torma András: Az észak-magyarországi régióban magas az elvándorlás aránya, évente 2-5 százalék körül alakult az elmúlt évtizedben. Belátható, hogyha egy középiskolásnak van lehetősége helyben egyetemre járni, ahonnan kikerülve jól fizető állást kínálnak neki, nem fog elköltözni. A Miskolci Egyetem jelentős erőfeszítéseket tesz a térségben élő potenciális hallgatók megtartására, ezért a lehető legszélesebb képzést igyekszünk biztosítani számukra, műszaki és társadalomtudományi területen egyaránt.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink