A Pannóniának lelke van - motormúzeum Balassagyarmaton

A látogató egy szép boltíves pincében leli a ma már ipartörténeti különlegességnek számító kollekciót, Szakács László gépészmérnök szenvedélyének tárgyát. Összesen negyven darab körüli, a Pannóniák különböző típusait tartalmazó gyűjteményéből 23 látható ezen a helyen. A nagyközönség számára 2008 márciusában nyílt meg a bemutatóhely, köszönhetően a városi önkormányzat támogatásának.

A felújított motorkerékpárok mellett megcsodálható itt számos, a régi Pannóniákhoz kapcsolódó relikvia, sőt eredeti, ’50-es évekbeli benzinkút is van lenn, amely ráadásul üzemképes (itt persze nem működtetik).

A boltíves kapualjból meredek lépcső vezet a pincébe, az érkező pedig legelőször - meghökken. A sarokban ugyanis egy szalmával borított, rozsdafoltos oldalkocsis járgány árválkodik.

- Tyúkól állapotú Pannónia motorkerékpár - mondja Szakács László. - Azt a „klasszikus” fellelési módot és állapotot mutatja, amelyben még ma is találhat valamit a gyűjtő… Merthogy nem egyszer a kert végéből kerül elő, ahová a tulajdonos valamikor, jó régen leállította. Igen, az ilyennek csak tulajdonosa volt, nem pedig gazdája…

- Honnan a vonzalom a Pannóniák iránt?
- Gyermekkori szenvedély. Nagyapám is, édesapám is motorozott, egyszer pedig, 18 éves koromban megpróbáltuk beindítani az egyik barátom nagypapájának a Pannóniáját. Mondták, hogy nem fog menni, 14 éves benzin van a tankjában, 12 éve rúgták be utoljára, kiakad a váltója… A régi akkumulátort kivettük belőle - mágnesgyújtású motorhoz nem kell -, utána pedig már a második rúgásra, szivató és egyéb trükkök nélkül járt a motor! Hogyan indulhatott be ilyen öreg, leülepedett benzinnel, nem tudom. Azt viszont már akkor megtapasztaltam, hogy a Pannóniának lelke van. Ez a motor egy 1968-as gyártású T5-ös volt, ma is működik, a váltóhibáját egy alátét felhelyezésével megoldottam. Ami a múzeum anyagát illeti, itt csak eredeti állapotú Pannóniák kaptak helyet. A megőrzés volt a cél mindegyiknél, a típusidegen alkatrészeket ki is cseréltem. A motorok egy részén meglátszik a sok éves használat, ezeket a nyomokat viszont kár lenne eltüntetni, hiszen hozzá tartoznak az adott jármű életútjához. A múzeumban a gyártás sorrendjében helyeztem el a gépeket. A Pannóniák 1954 októberétől készültek Csepelen, az én két legkorábbi motorom, egy szóló és egy oldalkocsis, 1956-os.

- Forradalmi darabok…
- Az október 23-i balassagyarmati ünnepségeken részt is szoktunk venni velük, a felvonulás felvezetőjeként. Korhű ruhában, bőr bukósisakban, az oldalkocsiban lyukas magyar zászlóval. Színfolt és érdekesség, az emberek megnézik. Ez az én legrégebbi Pannóniám 250 köbcentis, TL modell - utóbbi azt jelenti, hogy teleszkópos és lengővillás.

- Exportra hová vitték a motorokat?
- Jóformán a világ minden tájára, például az Egyesült Államokba, ott White márkanéven forgalmazták. Aztán a Szovjetunióba, mind a két Németországba, Brazíliába… Franciaországban mintegy száz talált gazdára, végül azért nem terjedt el szélesebb körben, mert nem sikerült megoldani a szervizhátteret.

- Az egyik motor névtábláján az szerepel, hogy „török”.
- A pannóniás köztudatban úgy él, hogy török exportra készült, de ezt idáig nem sikerült bebizonyítani. A név azért rajtamaradt. Már a Pannónia korszak legelején is gyártottak oldalkocsikat a motorokhoz, méghozzá kifogástalan minőségű kisipari remekeket. A Szentesi József által készítettek neve a mai napig fogalom a veterán motorok börzéin. Hasonlóan híres volt a balassagyarmati Lengyel Károly is. A Pannóniákhoz később sorozatban gyártottak utánfutókat, ez az áramvonalas típus a Váci Hajógyárban készült. A múzeumban kétféle van belőlük. A Motorkuli márkanevűből háromezer darab készült, a Pilléről nincs adatom. Külön rendszám és biztosítás is kellett rájuk. Ritkaságnak számítanak, ma egy leharcolt darab ára is százezer forint körül alakul, akár egy átlagos Pannóniáé! A Pille utánfutó teteje levehető, pár mozdulattal ügyes kis kempingasztallá alakítható.

- Hiába, leleményes a magyar ember... - fűzi hozzá Szakács László. - A piknikre az étel-ital elfért az utánfutóban, meg az asztal is mindig kéznél volt.

A motorok sorában akad olyan Pannónia, amely Litvániából került haza, és olyan is, amely a vasút, a határőrség gépjárműparkjában szolgált. A hosszú pince végén már az újabb gépek sorakoznak.

- A csepeli gyár hivatalosan 1975 júniusában állt le, de különféle exportmegrendeléseket még teljesíteni kellett, így az utolsó Pannónia motorkerékpár csak október 24-én 11 óra 30 perckor gördült le a gyártósorról. Annak idején az a mondás járta, hogy az egyhengeres Pannóniába csak benzin kell, és a térképről is le lehet vele motorozni. A kéthengeres már bonyolultabb szerkezet volt, ezekkel versenyeztek is. Drapál János neve még ma is sokaknak cseng ismerősen, ő is Pannónia nyergében ült. A múzeumban van is olyan darab, amelyet versenyzés céljaira alakítottak át - közli a gépészmérnök.

A motor mellett régi versenykiírások láthatók, de sorakozik sok más érdekesség is, amely valamilyen formában a Pannóniákhoz tartozik. Igazi különlegesség a 67 darabból álló tervrajzgyűjtemény, amelyet a múzeum gazdája egyben vásárolt meg. Aztán van itt a bukósisaktól a bélyegig, a gyufacímkétől a gyújtógyertyáig, a szervizkönyvtől a slusszkulcsig, a plakáttól a kártyanaptárig, a biztosítási kötvénytől a motoros bőrkesztyűig, a slusszkulcstól a régi, fekete-fehér, Pannóniát megörökítő fényképig sok minden.
Még a csepeli motorkerékpárgyár kísérleti műhelyének néhány műszerét is megcsodálhatja a látogató.

- Igazi érdekesség ez a pannóniás reklámszatyor - mutatja Szakács László. - Motort, bármilyen típusút, lehet találni a börzéken, de ilyet még sehol sem láttam!

- Hol lehet beszerezni ezeket a régiségeket?
- Árveréseken, ritkán az interneten. Olyan szervizkönyv is van, amely Németországból jött haza. Az egyik fajta szórólap például ötezer forintért cserélt gazdát, annyira ritka.

A benzinkút is igazi különlegesség, egy börzéről került a múzeumba - igaz, itt alkatrészenként már Szakács László rakta össze, pótolva a hiányzó darabokat. A korai töltőállomáson még kézzel pumpálták a benzint, egy hajtásra fél liter jutott a tankba.

- Nem mindennapi a szenvedélye, a múzeum létrehozása sem lehetett egyszerű.
- Mielőtt idekerült volna, öt garázsban tartottam a gyűjteményemet. A kiállítottakon kívül még tizenegynéhány motorom van, amelyek felújításra várnak, de előbb-utóbb be lehet majd mutatni őket is a közönségnek. A pince másik részében helyük is lenne. Ami az alapítást illeti, hat évig kilincseltem miatta, míg 2008. március 15-én sikerült kinyitni az önkormányzat segítségének köszönhetően. A pincében az 1980-as években KISZ-klub volt, azután vendéglátósok buktak bele sorra az üzemeltetésbe. Ezen a téren szeretném megtörni a jeget... Amikor először lejöttünk, a pincében csőtörés miatt húsz centis víz állt, nem kis munka volt rendbe hozni. Most is három páramentesítő működik egyszerre, ami nem kis tételt jelent a villanyszámlán. Mindenesetre az önkormányzat támogatása nélkül nem sokra mentem volna. A pincébe elég nehéz volt lehozni a motorokat, de miután sikerült, éppen ez vált az előnyére. Ugyanis kivinni is nehéz őket, így a hely biztonságosnak számít.

- Kik látogatják a múzeumát?
- Sokan jönnek, az ország távolabbi részeiből is, gyakran nagypapák az unokájukkal, hogy megmutassák, mivel jártak fiatal korukban. Belépőjegyet nem szedek, ingyenesen meg lehet nézni a múzeumot. Van egy adományláda, kinek mennyit ér, annyit adhat, de csak akkor, ha akar. Méltatlan és szomorú, hogy ennek a remek márkának nincs állami múzeuma. Csepelen gyűjtötték ugyan a prototípusokat, de ezeknek a megszűnés után valahogy nyomuk veszett. Ami a múzeumot illeti, nem a pénzről szól, én állami fizetésből élő magánember vagyok, egyelőre ennyit tudtam letenni a képzeletbeli pannóniás asztalra. A veterán motorok rajongói mindenesetre jól ismerik ezt az intézményt.

- Miért lehet népszerű a mai napig a Pannónia?
- Említettem már, hogy ezeknek a motoroknak lelkük van! Ember tervezte őket, magyar ember, hazai gyártósoron készült és - valljuk be - magyar utakra…