Vezető nélküli autók tartanak a Sanghaji Világkiállításra

Szerző: MTI // 2010.08.26. 11:10
1 hozzászólás
Némi karosszériakár és egy huszonkét órás kényszerpihenő az orosz határon – ez az eddigi mérlege a hónap elején Olaszországból startolt két vezető nélküli autónak, amelyek úti célja a sanghaji világkiállítás.
Alberto Broggi
Alberto Broggi

Az autókat kifejlesztő olasz mérnökök az első hetek alatt meggyőződhettek arról, hogy a legtöbb malőr nem technikai eredetű, hanem emberi hiba eredménye. A járműveken dolgozó csapat az autók elhagyásakor kikapcsolta például az érzékelőrendszert. – A jármű így tudta irányítani magát, környezetét viszont nem érzékelte, tehát „nem látott” – mondta el Alberto Broggi projektvezető. A jármű ezért a másik vezető nélküli autóba hajtott.

A csúcstechnika határait feszegette a moszkvai közlekedési káosz is. – Lehetetlen helyzetbe kerültünk. Olyan túlzsúfolt területen, ahol senki sem tartja be a szabályokat, nincs lehetőség a navigálásra. Az egyetlen, amit ilyenkor tehetünk, ha megpróbálunk nem belehajtani a többiekbe – fejtette ki a felmerült problémákat Broggi.

A biztonság kedvéért az összesen 13 ezer kilométeres út során mindkét vezető nélküli autóban ül két-két technikus, akik szükség esetén beavatkozhatnak és elháríthatják az üzemzavarokat. Emellett mindkét járművet egy kocsi követi, amelyből a szakemberek jeleket küldenek a különleges autóknak.

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.238 IP címről szól hozzá.

1. mjkl 2010.08.27. 10:35

Egy két koccanást az is okozhat amikor a többi közlekedő észleli, hogy a kormánynál nem ül senki.