Egy hely még kiadó az Automechanika Frankfurt kiállításra
A rendezvény - szeptember 14-19 között - az állandóan változó, s az újdonságokat, innovációkat évről évre százával kibocsátó gépjárműipar Európában legjelentősebb és legszélesebb szakmai seregszemléje. A legutóbbi rendezvényen, 2008-ban a világ hat földrészének 173 országából érkezett 161 ezer szakmai vásárlátogatót regisztráltak, a kiállítók száma pedig elérte a 4.471-at, több mint 300.000 m2-en területen.
A vásáron a kiállítókat a képviselt tematika szerint helyezik el a hatalmas Messe Frankfurt Vásárterület különböző pavilonjaiban. A magyar stand a szokásos 6 csarnok 3. emeletén kapott helykijelölést.
Az idei kollektív megjelenést is az ITD Hungary szervezi, kedvezményes részvételi feltételekkel, hisz nagy fontosságot tulajdonítanak annak, hogy a járműipart súlyosan érintő válság következményeire reagálva (pl. megrendelések csökkenése), a magyar járműipari beszállítók piacbővítését elősegítsék. A szektor exportképes árualapjának bemutatásával a járműiparban tevékenykedők új beszállítói és együttműködési lehetőségeket kell, hogy találjanak. Ezt a célt szolgálja a kiállításon való jelenlét mellett az ITDH által 100%-ban finanszírozott Partnertalálkozó is, mely az esseni KSZ-irodával közös szervezésben fog megvalósulni.
Az ITD Hungary által lefoglalt 103, 5 m2-es fejstandon a hivatalos megjelenés megvalósításának jogát az Interpress Kiállítások és Interpress Travel nyerte el.
További információk, jelentkezési lap és letölthető dokumentumok itt.

0 hozzászólás

















