700 lóerős és csak három litert fogyaszt az új Porsche

Szerző: autopro.hu // 2010.03.02. 09:51
10 hozzászólás
Száz kilométeren csupán három litert fogyaszt a Porsche 918 Spyder, és csupán 70 grammos a CO2-kibocsátása a több mint 700 lóerős gépnek. Nem sajtóhiba, hanem plug-in hibrid, ami ugyancsak nem sajtóhiba.

Sajtó és szakmai nappal nyílt meg ma a Genfi Autószalon, s ennek egyik első fellépője Michael Macht, a Porsche elnök-vezérigazgatója volt, aki a korán kelőknek már 8.15-kor bemutatta a Porsche 918 Spyder prototípusát, ami természetesen világpremier.

Ez a középmotoros kétüléses teljesítménye szerint a szupersportkocsik kategóriájába sorolható, CO2-kibocsátása szempontjából azonban a kisautókhoz hasonló. Köszönhetően egy innovatív, ún. plug-in hibrid megoldásnak, amely a CO2-kibocsátást kilométerenként mindössze 70 grammra, az üzemanyag-fogyasztást pedig 100 kilométeren 3,0 literre mérsékli.

Porsche 918 Spyder
Porsche 918 Spyder

A Porsche ezt egy 500 lóerős V8-as, és három, összesen 160 kW-os teljesítményű elektromos motor egyesítésével érte el. Külső felépítését és belső megjelenését illetően a Porsche 918 Spyder a klasszikus elemek és a jövő technikai megoldásainak ötvözete.

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.240 IP címről szól hozzá.

10. Jani 2010.03.09. 17:10

Kedves Olvasók! Tanulmányozva a hozzászólásokat egy gondolatot hozzátennék: természetesen az elektromosan működő járműveknek onnantól van értelme, hogy nem szén vagy gázerőműben állítjuk elő az elektromos energiát, hanem megújuló energiaforrásokat használunk. Praktikusan szélerőművekre gondolok. Sajnos a lenti kritikák addig nagyon is helyénvalók.

9. Karola 2010.03.09. 07:28

Számolja már ki egy okos, hogy mennyi CO-t bocsájt egy erőmű, ki három, öszesen 160 Kw-os leadott teljesitményű elektromotor táplálásához szügséges energia előállitásakor. Természetesen a lánc minden fokozatának, még a szén szállitásához igénybe vett energiát is, hatásfokának figyelembe vételével. Ez nem az én területem, de egy harmad- vagy negyedéves mérnökjelölt képes erre.
Az erdményt pedig a nyilvánosság elé kell vinni.
Talán az Eletróautó Örületet ez csillapítani tudná.

8. richie 2010.03.07. 17:15

hát gondolom a 3 elektromotor teljesítményét adták hozzá az 500 LE-höz

7. oPTi 2010.03.07. 16:16

antro.hu helyett jó lesz a www.solo-duo.hu is.

6. oPTi 2010.03.07. 16:15

Ja, 3 litert fogyaszt, meg jó sok áramot az elektromos hálózatból. Persze illene ezt is beleszámítani, csak ezt nehéz átváltani literre, meg CO2-re.
Meg ha 80-100 km után kimerül az aksi, akkor megint gond van a fogyasztással...

Az is érdekelne, hogy jött ki a 700 lóerö...

@Karaikiev: Ha jó a motor, a www.antro.hu -n esetleg tudnak segíteni.

5. miki 2010.03.06. 16:21

a plug-in hibrid azt jelenti csak, hogy elektromos hálózatról is tölthető. A Fenti kocsi akkor fogyaszt 3 litert, amikor kizárólag a plugin-ból (azaz az elektromos hálózathoz bedugva) szerzett árammal megy, (igen, kb 50 km/h -val:)))

ha átkapcsol "valódi hibriddé", akkor jóval többet fogyaszt!!

4. mjkl 2010.03.03. 18:51

Hátha nyom egy lökött sponzor egy rakás pénzt a Karaikilev Tri ..stb gondlkodó úrnak. Egy próbát megér. De a cikk maga is necces, mert igy ilyen formában kenterbe veri a F1 autókat . Lehet csak annyi maradt ki hogy pl: 50 km/h óránál főleg az akkumulátorokat használva 3l/100 km. A 700 Le. teljesitményt kihasználva pedig 60 L / 100 km.

3. jedlikbláthyziprnowski 2010.03.02. 20:39

Egyébként minden elismerésem az Öné, én arra nem tudok évek óta rájönni, hogy az orrszőrt, hogy a vérbe´ tudnám megszüntetni véglegesen. Most van ez az elemes szerkezet, amit reklámoznak, de istenuccse nem az igazi...
Szóval ha van olyan rocsó, ami alpesi fuvallatot lehel a kénköves bűz helyett, azt meg kell osztani a néppel, de tényleg, hirtelen, azonmód.
Persze, mivel felnőttek vagyunk nem hiszünk mindenféle összeesküvés-elméletekben, gondoljuk, hogy az ön cucca nem csak valami rémálom, várjuk a részleteket.... Kedves Feltaláló Úr, dobna néhány részletet a nép közé, csak hogy ne az legyen, hogy nálam van a bölcsek köve, meg vannak a gonosz nem magyarok, meg ilyesmi...

2. jedlikbláthyziprnowski 2010.03.02. 20:14

Ha már feltalálta a csőben lyukat, meg a melegvizet, ossza már´ meg velünk az okosságot, csak úgy nagyvonalakban, hogy ne sérüljön má´ a szerzői jog, vagy ilyesmi.
Rohadtul nem vágom az autó témát, de gondolom, hogy nem úgy van az, hogy valaki a nagy magyar pusztáról felfedezi hirtelen a frankót, azt manna folyik a kipufogóból.., de ha így van rögtön szerzünk befektetetőt, nem okvetlenül böcsöletes magyart, hanem akármilyet...

1. Karaikiev TRifonoff Márton György 2010.03.02. 11:37

CSodálatos dolgokat találnak ki a feklesztők, látva hogy támogatják őket külföldön, örül a lelkem eggyik fele, a másik már nem is sír hanem zokog. Miért? Saját találmányaimra 8 éve nem találok Magyarországon sponzort, köztük egy teljessen új motortipust találtam fel amit minden létező járműbe el lehet helyezni, mivel a teljesítményét ugyanúgy lehet növelni mint a robbanó motorokét, csak a fogyasztása és a co2-kibocsájtása más. Pld. Busz fogyasztása vegyes használatban: 100 km-en "2.5 liter, CO2-46 gramm kilóméterenként. Egy nagy méretű terepjáró foyasztása vegyes használatban: 100 km-en "1.6"liter CO2-34 gramm kilóméterenként. Egy középkategóriás autó vegyes használatú fogyasztása: 100 km-en "1.4" liter, CO2-23 gramm kilóméterenként. MIvel én egy idióta magyar vagyok aki elhatározta hogy Magyarországon értékesíti találmányait, sajnos ezért nincs 8 éve még mindig sponzorom, ezt az alkalmat is fel szeretném használni hátha olvassa szintén becsületes magyar befektető, aki hajlandó magyar találmányokba befektetni.
Tisztelettel: Karailiev Trifonoff Márton György / gondolkodó, feltaláló/