AutóPRO - profi és prominens

Gíber Mihály Fotó: Kertvégi Ibolya

– Mikor és hogyan került kapcsolatba az autóiparral?
– A kilencvenes évek elején a Munkaügyi Minisztériumban dolgoztam, bejártam a világot Hollandiától Japánig, Dániától Amerikáig. A szakképzési rendszerekkel foglalkoztam, nagyon sok tapasztalatra tettem szert. Akkoriban mindennap   utaztam Tatabányáról Pestre, közben folyamatosan érkeztek a befektetők Komárom-Esztergom megye kiváló földrajzi adottságokkal rendelkező székhelyére. Többször is megkerestek állásajánlatokkal cégek a privát szférából. Vonzó volt, hiszen mindig szerettem látni, ha valami készül, elkészül.

– Melyik kérőnek mondott először igent?
– A francia tulajdonú FCI-nál lettem HR-vezető. Zöldmezős beruházásba kezdtek Tatabányán 1999-ben, nagy kihívásnak tűnt, hogy megfeleljek az elvárásaiknak. Élveztem a munkát a menedzsment tagjaként: a nulláról indultunk, és 2004 végére 750-ig futott fel a létszám.

– Miért választott új munkahelyet?
– Újabb kihívással találkoztam; megkeresett egy fejvadász cég, és igent mondtam a japán tulajdonú AGC kérésére. Ők autóüveggyárat építettek Tatabányán. Megfogott a munka komplexitása, az, hogy itt magasabb a hozzáadott érték.

– Milyen volt a viszonya a japánokkal?
– A kezdeteknél sokáig az egyetlen magyar voltam a menedzsmentben. Nem voltak problémák, mindent meg tudtunk beszélni. Utána, nem jellemző módon, átalakult a gyár irányítása, 2009-ben az utolsó japán és olasz felsővezető is hazament, mégis sikeresen tudtunk működni. Olyan iparág vert gyökereket Tatabányán, amelynek nem voltak hagyományai. Egyébként a világszerte több mint 50 000 embert foglalkoztató cég első számú vezetője, Ishimura-szan első külföldi útja 2008-ban hozzánk vezetett. Precizen megfigyelt mindent, jegyzetelt, tanácsokat adott. Tavaly májusban újra eljött, és összevetette az eredményeket. Nem felejtettem el a szavait: „Hihetetlen! Hogy csinálták?”

– És mi a válasz?
– Gondolkodni kezdtünk; tényleg, hogyan is csináltuk? Ilyen jó lenne a technológia, és ennyi az egész? Persze, hogy nem ilyen egyszerű. Dióhéjban összefoglalva a folyamatos szervezetfejlesztésnek és az együttgondolkodásnak köszönhetjük, hogy itt tartunk.

Az autóüvegeket átvilágítva ellenőrzik, hogy nincs-e rajtuk sérülés.

– Mi az, ami az Ön számára fontos a HR munkában? Az évek során változott az elgondolása arról, mi minden tartozik a HR tevékenységhez?
– Először is alapvető, hogy mit tart a human relations tevékenységhez tartozónak egy-egy cég. Van, ahol személyzetisnek tartják a HR-vezetőt, aki adminisztrálja a történéseket. Ezt nem vállalnám, ez nem jelent kihívást. Nálunk stratégiai partnerként kezelnek, ez óriási különbség. Mindent megbeszélünk, egyeztetünk az ügyvezető igazgatóval, Papp Zoltánnal. Visszatérve az együttműködéshez, ezen nemcsak a menedzsmentet értem, hanem a legkülönfélébb szinteket is. Csoportos illetve egyéni coachingeket tartunk. Megbeszéljük a problémákat, megvitatjuk a lehetőségeket, általában eredményesen.

– Sokan fordulnak Önhöz tanácsért?
– Rengetegen. Kérdeznek, de gyakran abból tanulnak, amikor visszakérdezek. Egyfajta pszichológusi tevékenységnek is lehet tekinteni a munkámat. A hr-es csapatból egyébként valaki mindig ott ül egy-egy értékelő beszélgetésen, így gyakorlatilag minden dolgozónk munkáját figyelemmel kísérjük. Vesszük magunknak a fáradságot, mert így tudjuk csak igazán átlátni a gondokat, így tudunk első kézből az ötletekről. Hiszek abban, hogy nagyon gyors az előrehaladás, ha minél több embert bevonunk a döntések előkészítésébe, a tervezésbe. Ha megmutatjuk nekik a karrier lehetőségét.

– Tényleg, Gíber Mihály nem vágyik Olaszországba, Brüsszelbe vagy Japánba?
– Szívesen részt veszek a cég minden rendezvényén, tréningjén, amikor hívnak, néhány napra-hétre megyek. Szerintem Magyarországon is lehet világszínvonalú céget „üzemeltetni”, ezért teszek meg mindent.

Az apró eltéréseket kézzel csiszolják, hogy tökéletes legyen a felület. Fotó: Kertvégi Ibolya

– Mennyit dolgozik?
– Maradjunk az autóüveggyárnál. Az első években napi 12-13 órát, mostanában ez lecsökkent 10 órára. Persze előfordulnak hétvégi feladatok is, de megpróbálom tartani az optimális arányt a munka és a magánélet között. Úgy, hogy egészséges is maradjak.

– Miben más a HR-vezető feladata Japánban, Belgiumban, Olaszországban illetve Magyarországon?
– Az említett külföldi országokban sokkal többet kell tárgyalni az úgynevezett szociális partnerekkel, az üzemi tanáccsal vagy a szakszervezettel. Kevesebb idő jut az érdemi munkára. Mi érzésem és tapasztalataim alapján rugalmasabbak vagyunk, ez versenyelőnyt jelent.

NÉVJEGY: Gíber Mihály
Született: 1961. június 24-én
Iskolák: Bányagépész mérnök, Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc (1985), mérnök-közgazdász, budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola (1991), Masters of Business Administration (MBA), menedzsment szakirány, Budapesti Műszaki Egyetem (2004), Business and Management Coach (ECA, 2011)
Munkahelyek: A felnőtt- és szakképzéssel, valamint világbanki projektekkel foglalkozott a Munkaügyi Minisztériumban 1992 és 1999 között, a végén a szakképzési támogatásokkal foglalkozó főosztályt vezette. A tatabányai FCI-nál HR-vezető 1999 és 2004 között, majd 2005-től a szintén tatabányai AGC HR-igazgatója
Család: Második házasságában él, nagy fiai egyetemisták. Az idősebb, Mihály Cardiffban tanul, megújulő energia szakon. A fiatalabb, Dániel az Óbudai Egyetem hallgatója, közben egy európai uniós projektekkel foglalkozó cégnél dolgozik. Claudia lánya a tatai Eötvös-gimnázium diákja, Zsófi hetedikes a tatabányai Dózsa-iskolában.
Hobbi: A táncok, a latin és a standard egyaránt, hetente – ha ideje engedi – kétszer kapcsolódik ki a parketten feleségével.