Gyártók A válság ellenére húsz új mérnököt vettek fel

A válság ellenére húsz új mérnököt vettek fel

2009.12.10 20:18

A válság ellenére húsz új mérnököt vettek fel

- A jövő év sem lesz könnyebb az ideinél, amely valódi kihívást jelentett az Audi Hungaria Motor Kft. számára - mondta Thomas Faustmann, az ügyvezetés elnöke, aki az idei évet értékelve kiemelte, hogy megtartották a jól képzett törzsgárdát, sőt húsz új mérnököt vettek fel.

Hirdetés

Jól felkészült gépész és villamos mérnökökre továbbra is számít a vállalat a krízis ellenére - tette hozzá az elnök újságíróknak nyilatkozva. Az értékesítés területén új elem, hogy az idén gyártott motorok 6,6 százalékát Kínába exportálták. A globális autópiaci keresletcsökkenéssel összefüggésben az idén a tavalyinál kevesebb motor készült Győrött, de a második félévben néhány százalékos emelkedést értek el az első félév több mint 30 százalékos visszaesésével szemben - mondta az elnök.

Beszámolt arról, hogy az Audinál is tapasztalhatták: a válság a nagyobb űrtartalmú motorokat erőteljesebben sújtotta. Azonban a nehézségek ellenére sem mondtak le az innovációtól: az év folyamán 12 új motor gyártását kezdték meg, amelyeknek kedvező az üzemanyag fogyasztása és a szén-dioxid kibocsátása. A járműgyártásban ugyancsak visszaesés következett be ,a vállalat vezetése azonban felkészült arra, hogy az igények a recesszió elmúltával ismét emelkedni fognak az Audi TT sportkocsik különböző típusai iránt.

Az elnök szólt azokról az intézkedésekről, amelyeket a gazdasági-pénzügyi válságból adódó gondok kezelésére tettek a győri vállalatnál. "Hűvös fejjel" elemezték a helyzetet, s három sarokpontot rögzítettek. A minőségből nem engednek, a költségeket kordában tartják és megőrzik a foglalkoztatást. Ez utóbb cél érdekében mintegy 600 dolgozónak biztosítottak munkát azzal, hogy bevonták őket a logisztikai és a szolgáltatási feladatok ellátásába. A költségekkel gazdálkodtak, egyúttal munkahelyeket tartottak meg azzal, hogy a béremelések egy részét szabadnapokká alakították. Mindennek eredményeként a törzsgárda létszáma most is 5.500 , akárcsak egy évvel ezelőtt. A termelés szűkítése miatt a vállalat árbevétele is csökken - mondta Johannes Roschek pénzügyi vezető.

A konkrét számokra azonban jövő év elejéig várni kell. A szakember hangoztatta: a gazdaságosság és a versenyképesség fejlesztése az idei év kiemelt teendője volt. Ennek szellemében 50 millió euróval csökkentették a gyártási költségeket, viszont nem csökkentették a versenyképesség javításához elengedhetetlen képzés, továbbképzés ráfordításait. Johannes Roschek szólt az Európai Bizottság folyamatban lévő hivatalos vizsgálatáról, amelynek célja annak megállapítása, hogy az Európai Unió állami támogatási szabályainak megfelel-e az a támogatás, amelyet a magyar kormány a győri Audi elmúlt években megkezdett motorgyári fejlesztéseinek ítélt meg. A pénzügyi vezető szerint a beruházás a jövőbe mutató technológiák Győrbe telepítését teszi lehetővé. Mind a magyar kormány, mind az Audi azt az álláspontot képviseli, hogy a támogatás az uniós előírásoknak megfelel - hangoztatta a pénzügyi vezető. (MTI)

Hirdetés

Kiemelt Partnereink