Fónagy János: a Rába stratégiai célja, hogy járműgyártási kapacitásait növelje

Szerző: MTI/autopro.hu // 2011.11.08. 17:13
2 hozzászólás
A Rába-részvények 100 százalékának megvásárlása a társaság saját tulajdonában lévő részvények nélkül körülbelül 10,1 milliárd forintba kerülne, a szükséges forrás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. rendelkezésére áll – közölte Polacsek Csaba, az MNV társasági portfólióért felelős főigazgatója kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, hogy a vételárból mintegy 1,7 milliárd forint a  Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz kerül (Alap) az Alap  tulajdonában lévő 15,47 százaléknyi részvény ellenértékeként, így  8,5 milliárd forint az, ami költségvetésen kívülre kerül. A saját  részvényeket is beleszámítva 11 milliárd forint lenne az összes  részvény vételára. 

Polacsek Csaba elmondta, hogy az állam a tőkepiaci törvény  értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett a Rába  valamennyi részvényére, miután megállapodott a járműipari társaság  legnagyobb tulajdonosával, a malajziai DRB gépipari társasággal  annak 10,85 százalékos részvénycsomagja megvásárlásáról. A Rába  tulajdonában lévő 7,68 százaléknyi részvénnyel együtt több mint 33  százalékkal rendelkezik az állam a vételi ajánlat indulásakor. A  befektetők magatartásától függ, hogy az állam mekkora további  részvénycsomagra tesz szert az ajánlat során.  

Az MNV főigazgatója hangsúlyozta, hogy az állam nem tervez  érdemi módosításokat a társaság jelenlegi tevékenységében. 

 Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti  államtitkára aláhúzta: a tranzakció célja, hogy az állam érdemi  befolyást szerezzen a Rábában. A részvények megszerzésével növekszik  a mindenkori kormány mozgástere a nemzetgazdaságban vezető szerepet  betöltő stratégiai ágazatban. A Rába a szektor egyik legjelentősebb  magyar vállalata, amelynek működése és további fejlődése  kiemelkedően fontos a munkahelyteremtés és megtartás, valamint a  külpiaci kapcsolatok élénkítése szempontjából. 

Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta: a Rába stratégiai  célja, hogy járműgyártási kapacitásait növelje. Az autóbuszgyártást  Magyarországon nem lehet gazdaságos méretekben megvalósítani,  azonban a Rába jeleskedhet a túlnyomóan hazai gyártású egységekből  összeállított speciális járművek, például tűzoltóautók gyártásában.

Kapcsolódó cikkek

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.241 IP címről szól hozzá.

2. Volt Rábás tisztánlátó 2011.11.13. 13:01

A Rábát be kell zárni a pitsába! Aki értékes ember volt, az már mind felmondott és eljött onnan. A többi meg majd talál valami összeszerelő munkát.

1. deszkás 2011.11.10. 09:51

Jó reggelt Fónagy úr! Most vették észre mit kellet volna csinálni a Rábával? És az Ikarusz mikor jut "eszükbe"? Ajánlhatnám a lenézett román Daciát hogy kell csinálni. Gratulálok önöknek.