A Mercedes belépett a Magyar Gépjárműipari Szövetségbe
Húsz rendes és egy pártoló tagja van immár a Magyar Gépjárműipari Szövetségnek péntek délelőttől. A Kecskeméten tartott elnökségi ülésen egyhangú szavazással fogadták a tagok a Mercedest az MGSZ soraiba.
![]() |
| Az MGSZ elnökségi ülése Kecskeméten, szemben középen Frank Klein és Pintér István. |
Az elnökségi ülésen Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufactoring Hungary Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket és reményét fejezte ki, hogy mire az elnökség ismét Kecskeméten vendégeskedik, arra már rend lesz és az építkezés befejeződik.
Pintér István, az MGSZ elnöke elöljáróban köszönetét fejezte ki, hogy a Mercedes vendégül látta az elnökséget.
![]() |
| Frank Klein ügyvezető igazgató és Pintér István elnök aláírja a Mercedes csatlakozásáról a megállapodást. Fotó: Koloszár Tamás |
Az elnökségi ülésen először az MGSZ mutatkozott be. Rappensberger Csaba, az MGSZ főtitkára prezentációjában emlékeztetett arra, hogy Magyarország legfontosabb új befektetőinek sorában ott van a Mercedes, az Audi és az Opel is. Elmondta azt is, az iparág és az egyetemek között szoros az együttműködés, a technológiai és tudástranszfer szerepe felértékelődött.
![]() |
| Frank Klein részletesen bemutatta a Mercedes kecskeméti beruházását, mellette Lepsényi István elnökségi tag, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója. |
Rappensberger Csaba az ágazat jelentőségéről elmondta, a járműipari cégek a magyar ipari export 25 százalékát adják, majd egyesével is bemutatta a szövetség tizenkilenc rendes és egy pártoló tagját.
Ezt követően Frank Klein ügyvezető igazgató ismertette a Mercedes kecskeméti beruházásának részleteit, az első kapavágástól kezdve szinte hónapra lebontva mutatta be a gyárépítés részleteit, majd a kihelyezett elnökségi ülés résztvevői megtekinteték az épülő gyárat.
A Mercedes után a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-nél vendégeskedett az MGSZ elnöksége. Itt Lepsényi István vezérigazgató tartott przentációt, majd gyárlátogatás zárta a programot. Erről később közlünk beszámolót.
![]() |
| Az elnökség a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-nél. |

0 hozzászólás




















