Németh Gábor formatervező is dolgozott a kecskeméti Mercedesen

Szerző: Kovács András // 2011.11.23. 08:14
2 hozzászólás
A hétvégi, országos premierrel felérő kecskeméti VIP-bemutatón Frank Klein, a magyarországi Mercedes gyár első embere kormányozta a közönség elé az új B-osztályt, mellette az a Németh Gábor ült, aki tagja volt az új modell tervezőcsapatának.

– Kissé talán meglepő, de most ültem először az új B-osztályban, amikor legutoljára közel kerültem az üléshez, akkor még nem volt teteje az autónak – mondta portálunknak a fogadáson villámbeszélgetésre vállalkozó, a karosszériáért, a külső designért felelős tervezőcsapatban dolgozó fiatal szakember.

Egy ilyen új modell jellemzően hét évig készül a Mercedesnél – avatott be a kulisszatitkokba Németh Gábor –, két év az előkészítés, kettő a tervezés, majd három év a finomításoké, az összerakásé. „Ennek az autónak a sajátossága az volt, hogy egyterűsége ellenére egy sportos autót kellett terveznünk, ami a végeredményt elnézve szerintem sikerült is.”

Frank Klein, a kecskeméti Mercedes első embere és Németh Gábor a VIP-bemutatón.

Mint ismeretes, a korábbi szendvicspadlós szerkezettel szakított a márka – frontális ütközésnél biztonsági okokból a két padlólemez közé csúszott be a motor –, így alacsonyabb sportosabb lehetett a karosszéria. a formatervezők nagy örömére. – Jelenleg is tagja vagyok egy modell tervezőcsapatának, de erről egyelőre nem nyilatkozhatok – beszélt a folytatásról, mai munkájáról a tervező.

A magyar dizájner így képzelte el az új B-osztályt.

A 2007 januárja óta a sindelfingeni Mercedes-Benz Design Centerben dolgozó Német Gábor arról is nyilatkozott, hogy milyen szigorú megkötések mellett kell dolgozni a tervezőcsapatnak, bele kell férniük abba a milliméterbe, amit meghatároztak nekik. Fantáziájukat ugyan elereszthetik, hiszen egy új modellt, rajzolnak, építenek, ugyanakkor elvárás, hogy továbbvigyék a klasszikus értékeket. Nem volt ez máshogy az új B-osztálynál sem.

Mercedes-Benz Design Center

– A külső designért felelős szűkebb, 15 fős csapat tagjaként dolgoztam az új B-osztályon, s kifejezetten elégedett vagyok a végeredménnyel. Úgy gondolom, az autó oldalának rajzolata radikális változás az elődmodellhez képest, a domborulatok, az élek, az ívek harmonikus összhangban vannak, de igaz ez az egész autóra is – mondja a fiatal tervező. Neki is volt egészen érdemi felvetése az új B-osztályhoz, ami meg is valósult, igaz valamelyest átalakult, ha a végeredményt nézzük.

Dinamika, erő, Mercedes - ez is a magyar formatervező modellje.
Az első kapcsolat a Daimler AG és a MOME között 2001 őszén jött létre, azóta is szoros az együttműködés. A járműtervezés a design egyik különleges szakterülete, saját technikákkal, anyagokkal és módszerekke. Lényeges része az együttműködésnek az állandó személyes kapcsolat a tanulók és a Daimler formatervezői között. Erre adnak lehetőséget a workshop-ok, az előadások, a konzultációk és a tervbírálatok.

– Összesen három darab 1:1-es modell készült az autóhoz, ebből az egyik az enyém volt, s erre nagyon büszke vagyok – mondta, majd hozzátette, nem az ő koncepciója valósult meg, de a befutó csak részletekben tért el az övétől. „Amikor öt évvel ezelőtt elkezdtem dolgozni az autón, még szó sem volt Kecskemétről, de nagyon örültem, hogy Magyarország győzött a gyárépítésért folyó versenyben.”

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ipari formatervező szakán végzett fiatalember is úgy gondja, hogy ennek a szakmának a csúcspontja az autó. Már az egyetemen volt komoly együttműködés a Mercedes-sel, több projektben is részt vettek. Első gyakorlata még teherautóhoz kapcsolódott, a második egy sportkocsi volt, de az SLS induló projektjén is dolgozott. – Diplomamunkám a Maybach volt, készítettem egy 1:4-es modellt – mondta, jelezve, hogy megérintette a márka legfelső régióját is.

Diplomamunka 2006-ból: Maybach, ahogy Németh Gábor látja.

Kapcsolódó cikkek

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.242 IP címről szól hozzá.

2. W246 2011.11.28. 13:04

:D

1. Halasi Gabor 2011.11.26. 02:39

Igen en istudom bizonyitani,Gabi mosta le a kocsikat :-)