A Mercedesnél is tanulhatnak a kecskeméti GAMF-osok
![]() |
| Az elnöki asztal a kecskeméti GAMF-on. (Fotók: Nagy László) |
Ez a képzési rendszer attól duális, hogy a gyakorlati oktatás a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán kívül – a képzési időnek közel a felében –, egy iparvállalatnál történek. A 2012 szeptemberében induló járműmérnöki alapszak duális képzésében két multinacionális vállalat közül választhat a tanuló: egyikük a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., míg a másik a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A tervek szerint a jövőben bővítenék is a cégek körét.
Dr. Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdaság Minisztérium jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, nagy szolgál, hogy egy ilyen örömteli bejelentés kapcsán Kecskemétre jöhettek. Köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a végzősök kezébe a jövőben nem egyszerű diplomát kell adni, hanem olyat, amivel valós tudással, gyorsan el tudnak helyezkedni a munkaerő piacon.
– A kormány támogatja a duális képzést a felsőoktatásban is, a német példa alapján, erre a gazdasági és piaci kapcsolatok remek alapot teremtettek. A duális képzés lesz az a modell, amely előrelépést jelenthet nem csak az oktatásban, hanem a munkaerőpiacon is – mondta az államtitkár a GAMF karon tartott eseményen.
Kecskemét polgármestere, dr. Zombor Gábor is üdvözölte a főiskola és a két multinacionális cég együttműködését.
![]() |
| Zombor Gábor, Danyi József és Kardkovács Kolos |
– Amikor 2008-ban a Mercedes bejelentette a gyár építését, úgy gondoltuk, hogy nem csupán egy építkezés lesz, hanem gyökeres változást hoz a város életében. Rendkívüli fontosságú volt a megfelelő szakképzettségű munkaerő biztosítása, amiben az önkormányzat egyfajta katalizátori szerepet vállat, és sikereket is elértünk. A középfokú szakképzést már duális formában indítottuk el Kecskeméten, de tudtuk, hogy a város jövője szempontjából kiemelkedő fontosságú a felsőoktatás megfelelő szintű átalakítása is. Jövőbeli feladatunk a nem itt végzett szakemberek idecsábítása lesz, ennek érdekében szerdán megállapodtunk a megyei kormányhivatallal, hogy közös erővel igyekszünk a munkaerő biztosítását megteremteni – zárta beszédét Kecskemét polgármestere.
| Jelentkezés a kiválasztott iparvállalat internetes felületén: Mercedes-Benz: http://wwww.mercedes-benz.hu/karrier/dualis. Knorr-Bremse: http://www.joinus.hu |
Dr. Danyi József, a főiskola rektora csak egyetérteni tudott a polgármester utolsó mondatával, mint fogalmazott, ezért dolgoznak. – Mindig is a gyakorlat orientált képzésre törekedtünk, mert szolgálja a diákok és a társadalom érdekét is. Ezt igyekszünk megtartani a jövőben is.
Ulrich Jäger, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR vezetője arról tájékoztatta portálunkat, hogy a céghez eddig több, mint 150 online jelentkezés futott be. Hamarosan átvizsgálják majd az összes pályázót, megfelelnek-e a feltételeknek.
![]() |
| A hallgatóság, jobbról Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester. |
A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a gyakorlatorientált/duális típusú képzésre jelentkezőknek két szűrőn is keresztül kell menniük, hogy felvételt nyerhessenek. Részt kell venniük a cégek kiválasztási folyamatában és jelentkezniük kell a felsőoktatási felvételi eljárásban a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának járműmérnöki alapszakára. A képzésben csak az vehet részt, akit a vállalat kiválasztott és felvételt is nyert a járműmérnöki alapszak nappali tagozatára. A járműmérnöki alapszak nem csak duális formában indul, tehát ha a jelentkezőt a cégek nem választották ki, sikeres felvételi esetén a hagyományos főiskolai alapszakon kezdheti meg tanulmányait.
A duális képzésről
A gyakorlatorientált/duális típusú képzés két lényeges pontban különbözik a hagyományos főiskolai alapképzéstől. Másképpen alakul az oktatási félévek felépítése: míg a hagyományos alapképzésben a 15 hét szorgalmi időszakot 5 hét vizsgaidőszak követi, a páros félévek után pedig nyári szünet van, addig a gyakorlatorientált/duális típusú képzésben minden szemeszterben a 10 hetes szorgalmi időszakot 5 hetes gyakorlat követi, majd ezután következik a 4 hetes vizsgaidőszak. A hagyományos értelemben vett nyári szünet lerövidül, mert a nyári vizsgaidőszakot követően újabb 6 hetes gyakorlat következik, ami után négy hét szabadság jár. A hallgató a képzés alatt jelentős időt tölt a vállalatnál – meghatározott beosztással, ugyanúgy, mint minden munkavállaló –, és a cégtől pénzbeli juttatást kap: ez a másik lényeges különbség.

0 hozzászólás


















