
A Mercedes G-osztály (Puch G) terepjáró gyártásának Magyarországra helyezéséről tárgyal az osztrák-kanadai gépipari konszern Magna és a Mercedes - számoltak be róla csütörtöki osztrák lapok a Magna egyik illetékesére hivatkozva. Tovább 

2012 szeptemberétől már választhatnak a Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Járműmérnöki alapszakának hallgatói: a Mercedes vagy a Knorr-Bremse gyárában szeretnék-e a gyakorlati oktatást. 2012 szeptemberétől a Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Járműmérnöki alapszakán duális rendszerben is megindul az oktatás: amennyiben erre az alapszakra nyer felvételt a diák, akkor a hagyományos felsőoktatási képzési rendszertől eltérő, gyakorlatorientált, úgynevezett duális képzési formában is folytathatja tanulmányait.
Mindezt csütörtök délelőtt jelentették be hivatalosan is a Kecskeméti Főiskolán. Tovább 

Jövő március nagy ünnep lesz a Mercedes-Benz és Magyarország számára is, akkor gördül majd le a gyártósorról az első kereskedelmi forgalomba kerülő autó, mindannyiunk örömére és büszkeségére - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön, miután megtekintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát. Tovább 

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár december 1-én elérte az ez évre tervezett személyzeti létszámot: a csütörtökön kezdte munkáját a 2000. alkalmazott. Ezzel a gyár egy év alatt megháromszorozta munkatársainak számát. Kecskemét utcáin már futnak a tesztautók. Tovább 

A hétvégi, országos premierrel felérő kecskeméti VIP-bemutatón Frank Klein, a magyarországi Mercedes gyár első embere kormányozta a közönség elé az új B-osztályt, mellette az a Németh Gábor ült, aki tagja volt az új modell tervezőcsapatának. Tovább 

A járműmérnöki alapszakot idén szeptember 30-án akkreditálták a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán, és 2012 szeptemberében élesben is elindul a képzés egy új, a berendezésekkel együtt több mint 1,4 milliárd forintos épületben. Tovább 

Szerdán délben „földet ért” a Mercedes új B-osztálya Szegeden, s folyamatos a kiszállítás az egész országban. Ez még nem a kecskeméti gyártású modell, de már egy kicsit a mi autónk. Tovább 

Elsőként testvérportálunknak, a delmagyar.hu olvasójának sikerült lencsevégre kapnia egy „közúti forgalomban tesztelt, új B-osztályú Mercedest, amelyet a kecskeméti gyárban készítettek.” Tovább 

A német Daimler autógyártó csoport 1,36 milliárd eurós, harmadik negyedévi adózott eredményt jelentett csütörtökön, 16 százalékkal alacsonyabbat az egy évvel korábbi 1,61 milliárdnál. Tovább 

A MÁV elkészült a kecskeméti Mercedes autógyárat a Cegléd-Szeged vasúti fővonallal összekötő vágány megépítésével. A 906 méteres szakaszon szállítják majd el az új autókat a gyárból. Tovább 














