Az Eni Hungária egyik legnagyobb kereskedelmi partnerei közé tartozik a komlói központú Com-Oil Zrt., s mint az autóágazathoz is jelentősen kötődő vállalkozás, megérezte az iparági válságot. De több lábon állnak és bizakodva tekintenek a jövőbe.
 |
| Sebők Róbert |
– Érezzük a szervizek nehézségeit, nagy küzdelem folyik ma a magyarországi szervizpiacokért – mondja Sebők Róbert vezérigazgató. A társaságnak viszonylag kevés márkakereskedéssel, annál több független márkaszervizzel van üzleti kapcsolata. Sebők úr úgy véli, ahol adott a jó szakmunka, magas műszaki színvonalú a szerviz felszereltsége, s nem az elmúlt néhány esztendőben akarták megszerezni az ügyfeleket, ott nincs megoldhatatlan probléma. Aki 2008-ban akart kapkodni, annak természetesen nem ment.
Több mint másfél évtizedes Agip-os múltra tekint vissza a részvénytársaságot alapító „ötös”, alaposan ismerik tehát a piacot és természetesen egymást. Az alapötlet, hogy közös társaságot alapítsanak, tulajdonképpen nem tőlük származott. Amikor az Eni megvásárolta az Esso-Mobil-diviziót, átvette annak disztribúciós értékesítési rendszerét is. Így indult a kezdeményezés, hogy ne csak az Esso-nál, az Eni saját hálózatában is legyen ilyen típusú értékesítési rendszer.
 |
Az idő azóta igazolta őket, hatékonyan és eredményesen tud működni a Com-Oil, természetesen az alapítók önálló kereskedelmi tevékenysége mellett. – A közös társaság kizárólag Agip kenőanyagot és egyéb termékeket forgalmaz, a paletta olyan széles hogy ebből minden megoldható – mondja Sebők Róbert. Az alap, a biztos háttér, hogy az Agip nemzetközi és gyártói jóváhagyásokkal forgalmazza termékeit, s ezen pozitív minősítések mögött nagyon sok munka, kutatás és termékfejlesztés van. Így, amikor időnként újra kell tárgyalni a kereskedelmi kapcsolatokat, adott a muníció.
Egyik újdonságként a Agip FORMULA PRESTIGE SAE 5W-30 és 5W-40-es családot említi, s hozzáteszi, hogy a választék folyamatos megújuláson megy keresztül, egyes termékeket kivonnak a forgalmazásból, s jönnek helyettük az újak. Természetesen nemzetközi és gyártói ajánlásokkal. – Ha négy-öt nagyon ismert márka mellé, illetve mögé áll egy-egy új Agip-terméknek, az pozitívan befolyásolja annak piacképességét – mondja Sebők Róbert. A VW, Mercedes BMW hármas meggyőző tud lenni, hát még a ha a címkén ott van az európai és az amerikai besorolás is.
– Amennyiben ügyfeleink igénylik, helyszíni vizsgálattal, vagy mintavételt követően laborban bevizsgáljuk az olajmintákat, s az eredménnyel együtt szakvéleményt is adunk partnereink kezébe. Ez alapján lehet az üzemmenetre a korrekt döntést meghozni – mondja Sebők úr. A közlekedési kenőanyagok mellett természetesen az ipari kenőanyagokat is forgalmazzák, itt is elengedhetetlen a megfelelő teljesítményszint. Mint ahogy elengedhetetlen a műszaki vevőszolgálati háttér is, amely elsősorban az ipari felhasználók kapcsán fontos, de a kamionokat, mezőgazdasági munkagépeket üzemeltető vállalkozások is szívesen igénybe veszik a szolgáltatásokat.
 |
A Com-Oil legnagyobb partnerei az agrárcégek, a közlekedési vállalatok, s körülbelül holtversenyben dobogósak még a független szervizek és az ipari felhasználók. Fontos piacnak tekintik az alkatrész-kereskedő viszonteladókat, illetve a „fehér”, vagyis márkafüggetlen üzemanyagtöltő-állomásokat.
 |
A referenciát is szívesen sorolja Sebők Norbert, a mezőgazdaságból a szászvári Agroszáz Kft.-t, valamint a Dráva Agro Zrt.-t említi, mint nagy partnert. Az iparból az Avermann-Horváth Kft., a Kaposvári Villamossági Gyár, a közlekedés területéről az Adler 96 Kft., illetve a Mecsek Aszfalt számít erős ügyfélnek. A viszonteladók közül a Benedek és Tsa Bt. és a Müller Coop Kft. van a referencialista elején.
Fontos tudni, hogy a Com-Oil alapítói megtartották korábbi alaptevékenységüket, maga a Zrt. is dolgozik két területi képviselővel Vas, Zala, Somogy, Baranya és Tolna megyében. – Bevált az új út, szeretnénk ezt tovább szélesíteni – mondja Sebők Róbert vezérigazgató. „Én a Com-Oil közvetlen értékesítését szeretném erősíteni, természetesen a tulajdonostársak érdekeinek figyelembe vételével.” – Az új helyzethez tehát mindenki jól alkalmazkodott, helyes a szakmai irány, de még csak az út elején tartunk – hangsúlyozza a két éve alakult Zrt. vezérigazgatója.
Az út eleje persze nem zárja ki azt, hogy mindjárt szélesítsenek is rajta, jelenlegi, nagyon jó fekvésű, Komlón, a Tröszt utcában található telephelyük fedett területét kinőtték, s már aláírt építési engedélyük van a bővítéshez. A plusz nagyobb lesz, mint az eredeti volt, nagy szükségük van az új raktár- és iroda négyzetméterekre.
 |
| A bővítés látványterve. |
Amikor a környezetvédelem kerül szóba, akkor is az együttműködésről beszél a vezérigazgató, hiszen az Eni Hungáriával közösen folyik a fáradt olaj begyűjtése és a veszélyes hulladék ártalmatlanítása a kecskeméti Design Kft. közreműködésével.
Az alapítókról, röviden
 |
Az 1990-ben alapított Castrum egy autóközeli vállalkozás, mely ugyanennyi ideje partnere az Agip Hungáriának a kenő- és üzemanyag nagykereskedelemben. Vasvári telephelyeinken kiszolgáljuk mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások, intézmények üzemanyag- és kenéstechnikai igényeit. Két városban, Szombathelyen és Vasváron is jól felszerelt és teljes jogú Suzuki márkakereskedéssel várjuk ügyfeleinket, ahol újautó-értékesítéssel, használt gépkocsi beszámítással, hitel- és biztosítási ügyintézéssel, alkatrész árusítással állunk rendelkezésükre. Szervizeinkben minden típusú autó javítását vállaljuk, s munkánkra garanciát adunk. Személy- és 3,5 tonna alatti kistehergépjármű, illetve lakókocsi műszaki vizsgáztatását is végezzük, zöldkártyához szükséges környezetvédelmi felülvizsgálatot pedig akár soron kívül is vállaljuk.
 |
Az Autós és Mezőgazdasági Centrum Kft. egyidős a rendszerváltozással, 1990-ben alapítottuk. Hét évig magánvállalkozásként, majd 1997-től Kft.-ként dolgozunk. Vállalkozásunk mohácsi központja jól megközelíthető, egy fontos és nagy forgalmú főútvonal mellett fekszik. Telephelyünk 1800 négyzetméteréből 400 m2 beépített, mely szakkereskedésként, műhelyként és raktárként szolgál. Fő tevékenységünk az Agip kenő- és üzemanyagok márkaképviselete és forgalmazása Baranya megyében. Immár 1992 óta gyűjtjük tapasztalatainkat az importőr, s ami még inkább fontos: ügyfeleink megelégedésére. Ahogyan azt nevünk is mutatja, az Agip kenőanyagok mellett, autó és mezőgazdasági kisgép alkatrész forgalmazása, gumiabroncs, valamint kertészeti kisgép eladása és javítása is részét képezi tevékenységünknek.
 |
Az 1992-ben alapított Czompó-Ker, Tolna megye kitűnő agráradottságaihoz igazodva, kenőanyag értékesítésének közel 80 százalékát a mezőgazdasági területen éri el. Emellett ismertek vagyunk a szállítmányozásban, valamint kisebb részben ipari- és szervizszolgáltatásban is. Ezekhez kapcsolódóan forgalmazunk a mezőgazdaságban, szállításban, személygépkocsi szervizekben, valamint iparban használatos – kizárólag Agip – termékeket. Telephelyünkön kétszintes, magas, illetve három szintes, polcos rendszerű raktárkapacitásunk jelentős, jellemzően 30-40 tonnás állandó készletről gondoskodik, ami biztosítja a gyors és rugalmas kiszolgálást vásárlóink részére. Gépjármű parkunknak köszönhetően rugalmasan oldjuk meg a megrendelő telephelyére történő gyors kiszállítást.
 |
Vállalkozásunk, az Echo-Sprint Kft. 1997 óta kizárólag Agip kenőanyagok forgalmazásával foglalkozik, Somogy, majd Baranya megyében is. Kenőanyag-forgalmunk 50 százaléka mezőgazdasági, 30 ipari, míg a maradék 20 százaléka szerviz és üzemanyagkutak felé történő értékesítés. Az előbb említett kizárólagosságból adódóan az Agip márka teljes választéka megtalálható készletünkön, egészen a szintetikus és nyújtott csereperiódusú motorolajoktól, hajtóműolajoktól a legkülönbözőbb ipari kenőanyagokig. Nagy kapacitású raktárt üzemeltetünk, ahol az árumozgatást korszerű targoncák segítik, kérésre a megvásárolt kenőanyagokat házhoz szállítjuk. Terveink közt szerepel, hogy 2012-ig mind kiskereskedelmi üzletünk, mind raktárunk alapterületét jelentősen növeljük, ezzel is emeljük ügyfeleink elégedettségét!
 |
Vállalkozásunk első dátuma 1992, mikor a Poliép Sped Bt. a Linde palackos gázok Zala megyei forgalmazására alakult. A Linde palackos gázok Zala megyei márkaképviselete mellett törekedtünk kiegészítő termékekkel bővíteni palettánkat, így Böhler hegesztőanyag területi képviselők lettünk. Az Agip kenőanyagok forgalmazását 1996-ban praktikus okokból kezdtük meg, ekkor nevünket Gas-Oils-ra változtattuk, majd ugyanebben az évben Kft.-vé alakultunk. Az idő igazolta, hogy jó döntést hoztunk, köszönhetően annak, hogy sikeresen nyertük meg partnereinknek az autósboltokat, autószerelőket és a különböző méretű mezőgazdasági vállalkozásokat. Partnerkörünk folyamatos bővülése szükségessé tette további kiegészítő termékek felvételét, így bevezettük a közlekedési és ipari szűrőket. Az igényekhez folyamatosan alkalmazkodva palettánkat kézi szerszámok értékesítésével is bővítettük.