Stadler-csoport: a megrendelések lekötik a gyártókapacitást

2011.12.23. 11:09
0 hozzászólás
A Stadler-csoport jelenlegi megrendelései a következő két évben jól lekötik a meglévő gyártókapacitásukat, ezért a vasúti járműgyártó piac kedvező alakulása esetén további bővítésre lesz szükség, és ebben Magyarországnak is szerepe lehet - nyilatkozta Peter Spuhler, a svájci cégcsoport tulajdonos vezérigazgatója.

Elmondta, hogy az előzetes adatok alapján 2011-ben rekord  árbevételt érnek el, forgalmuk meghaladja az 1,4 milliárd svájci  frankot, és a meglévő megrendelések alapján jövőre ez 2,5 milliárd  svájci frankra emelkedhet.
 
A cégcsoport idei tevékenységére rányomta a bélyegét az erős  svájci frank, és céljuk, hogy Svájcon kívüli gyártó kapacitást  építsenek ki, új beszerzési források után nézzenek. 
Peter Spuhler elmondta: előrehaladott állapotban van a Szolnokon  lévő alumínium kocsiszekrényeket hegesztő üzemük bővítése, erről  korábban szándéknyilatkozatot is aláírtak a polgármesterrel.  Szolnokon olyan klaszter kiépítését is támogatja a Stadler, amelynek  tagjai a vonataik összeszerelésében beszállítóként vennének részt.  Ezen kívül a térség szóba kerülhet akkor is, amikor a cégcsoport  által gyártott járművek forgóvázainak felújításához keresnek  helyszínt.
 
"Ha kedvezően alakul a piac, akkor Magyarországon az eddigi  beruházásoknak megfelelő összeget, azaz 20-25 millió eurót is  befektetnének, és ez további 200-250 új munkahelyet is jelentene" -  hangsúlyozta Peter Spuhler.
 
A Stadler tulajdonosa elégedetten nyilatkozott a pusztaszabolcsi  karbantartóbázis munkájáról, ahol a Flirt vonatok mellett a  Bombardier cég által gyártott Talent motorvonatok karbantartását  végzik október eleje óta. Mint mondta biztosítani tudják a Talent  motorvonatok szerződés szerinti rendelkezésre állását.
  
A vezérigazgató elmondta: büszkék a pusztaszabolcsi járműjavító  bázisukra, amely európai referencia központtá nőtte ki magát,  legutóbb a Westbahn linzi karbantartó műhelyének létrehozásakor  szolgált alapul.
 
Peter Spuhler reményét fejezte ki, hogy a már kiírt GYSEV  jármű-közbeszerzés mellett hamarosan megjelennek azok a  jármű-tenderek Magyarországon, amelyeken indulni tudnak. Példaként  említette, hogy a Flirt motorvonatok mellett ajánlatot tudnának  tenni egy budapesti villamos beszerzési tenderen, ezenkívül  érdeklődnek a budapesti kisföldalatti szerelvények, illetve  fogaskerekű járművek, HÉV-kocsik szállítása iránt is.
 
A svájci központú vasúti gépjárműgyártó Stadler Rail-csoport 4  ezer munkavállalót alkalmaz a nyolc országban. 
A Stadler a magyar piacon 2005 óta van jelen három  leányvállalatán keresztül.
 
A MÁV tenderén 30+30 Flirt típusú motorvonat szállítását és  karbantartását nyerte el, a szerződést 2006-ban kötötték meg. Az  első járművek 2007-ban érkeztek az utolsó szerelvényt 2010-ben  szállították le. Azóta a magyar vasúton 94 százalékos rendelkezésre  állással üzemelnek. 
 
A Stadler-csoport több mint 9 milliárd forintot fektetett be  eddig Magyarországon. Pusztaszabolcson 2007-ben kezdte meg a  működését a Flirt motorvonatok karbantartási munkáinak végzéséhez  szükséges üzem 2,7 milliárd forint beruházás révén, 2009-ben  Szolnokon alumínium kocsiszekrény hegesztő üzemet hozott létre 6,7  milliárd forint fejlesztés után, az üzem bővítéséről az idén  júniusban szándéknyilatkozatot írtak alá a várossal. Jelenleg  Magyarországon a Stadler cég 300 munkavállalónak ad munkát három -  Stadler Trains Magyarország Kft.-, a Stadler Magyarország Vasúti  Karbantartó Kft. és a Stadler Szolnok Járműgyártó Kft. -  leányvállalatán keresztül.

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.240 IP címről szól hozzá.