Gyártók Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára

Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára

MTI | 2015.03.27 16:57

Növeli termelést a Mercedes-Benz kecskeméti gyára

Növeli termelését a Mercedes-Benz kecskeméti gyára az idei évben is, főként a bővülő kínai és amerikai export miatt, az üzem 2014-ben három modellből 150 ezer személygépkocsit gyártott - mondta Thomas Geier gyárigazgató.

Hirdetés

Thomas Geier hangsúlyozta: a termelés felfutását az indokolja, hogy növekszik az igény autóik iránt, a kizárólag Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz CLA és a Shooting Brake egyre keresettebb Kínában és az Egyesült Államokban. Emlékeztetett arra, hogy 2014 szeptemberében született meg az a döntés, hogy a harmadik műszak bevezetésén túl, a meglévő berendezéseik jobb kihasználtságával több autót kell gyártani Kecskeméten. Abból indultak ki a döntéshozók, ha növekszik az igény, akkor ezeket a növekvő igényeket is ki tudják elégíteni – tette hozzá a gyárigazgató. Jelenleg nagyon kevés B-osztályú személygépkocsi kerül ki Kecskemétről, hiszen ezt a rastatti gyárban is tudják gyártani a közös termelési hálózatnak köszönhetően, így most itt sokkal nagyobb arányban készül a CLA két típusa - mondta.

"Jövőre az a célunk, hogy az új generáció, az elsőkerék- meghajtású autók második generációjának a gyártásához minél több beszállítót vonjunk be ebbe a folyamatba, tehát adott esetben elképzelhető, hogy akár beszállítókat is letelepítünk itt a gyár közvetlen közelében” - mondta Thomas Geier. Hozzátette, hogy azokat az alkatrészeket, amelyeket egyelőre maguk gyártanak, vagy Németországból, illetve másik országból szerzik be, esetleg itteni beszállítókkal, a gyár közelében készíttetnék el.

Felidézte, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár szinte napra pontosan három éve, 2012. március 29-én kezdte meg a Mercedes-Benz B-osztályok gyártását. A kecskeméti gyár második terméke a CLA, amely 2013 januárja óta gördül le a szalagról, harmadik modellje pedig a CLA Shooting Brake, amelyet 2015 januárjától gyártanak Kecskeméten. A gyártás szempontjából fontosnak nevezte, hogy a rastatti gyár 2012 októbere óta, a kecskeméti pedig 2014 májusától termel három műszakban. A közös architektúrának köszönhetően valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindenkor az aktuális piaci keresletnek megfelelően lehet elosztani a hálózaton belül - ismertette.

Az elmúlt évben 150 ezer darab B- és CLA-osztály készült Kecskeméten, a termelés 2012. évi megkezdése óta így már több mint 300 ezer autó gördült le a szalagokról - mondta el Thomas Geier.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink