Gyártók Nagyon megszenvedi a Citroën az ukrán konfliktust

Nagyon megszenvedi a Citroën az ukrán konfliktust

autopro.hu | 2014.07.22 16:03

Nagyon megszenvedi a Citroën az ukrán konfliktust

Az eladások tavaly kezdődött növekedése 2014-ben is folytatódik, az első félévben 7 százalékkal több Citroën kelt el a világban.

Hirdetés

A márka legnagyobb piaca továbbra is Kína, így a nemzetközi stratégiában is kiemelkedő szerepet játszik. A márka eladásainak negyedét itt realizálja. A növekedés mögött két kulcsmodell áll: az új C4 Picasso, melyből bevezetése óta 127 ezer darabot adtak el és az új C-Elysée, melyből 120 ezret.

A növekedési ütem a második félévben is folytatódik a C4 Cactus és az új C1 piacra dobásával, mely modellekből a megrendelések már most felülmúlták az elvárásokat. Az idei félévben a nemzetközi autópiac 4 százalékos növekedésében két régió játszott kiemelkedő szerepet: Európa és Kína. A márka 624 ezer járművet értékesített világszerte ebben az időszakban, mely a 2013-as eredményhez képest 7 százalékos növekedést jelent. A világpiaci trendhez hasonlóan a két legfontosabb szereplő Kína és Európa, melyek a márka számára az eladások 85százalék-át jelentik. A két térségben a márka növekedése meghaladta a piaci átlagot.

Európa harminc országában több évnyi sorozatos szűkülés után 2014 első félévében a piac 7 százalékos növekedést könyvelhetett el. A fellendülést kihasználva a márka meg is haladta a piaci növekedést: eladásait 10 százalékkal növelte. Ez a legjobb eredménye Európában az elmúlt 10 évben, mellyel piaci részesedését 4,8 százalékra növelte. Az Európán kívüli értékesítések a márka teljes eladásainak 38 százalékát tették ki, régiónként változó eredménnyel.
Kínában és Délkelet-Ázsiában, a piaci növekedés 10 százalékos volt. Ennek katalizátorra Kína, ahol a új rekordot állított fel 160 ezres értékesítéssel, ami 16 százalékos növekedést eredményezett a 13 százalékot gyarapodó piacon. Az ország továbbra is kiemelten fontos stratégiai szempontból, hiszen a márka a teljes eladások negyedét itt realizálja.

Latin Amerikában a kedvezőtlen piaci viszonyok ellenére sikeresen megtartotta helyzetét. Míg a 7 százalékos csökkenést könyvelő brazil piacon stabil 1,8 százalékos piaci részesedést ért el. Argentínában a piac 24s zázalékos csökkenése mellett a márka megtartotta 4,5s zázalékos piaci részét.

Az eurázsiai térségben a krízis rányomja a bélyegét az autóeladásokra. Az orosz piac 8 százalékkal csökkent, míg a márka 0,1 pontot veszítve 0,8 százalékos piaci részesedést realizált. Ukrajnában a 43 százalékkal csökkenő piacon a márka eladásai 54 százalékkal estek vissza.

A Közel-Keleten és Afrikában szintén nehéz időszakon van túl a piac. Törökországban a 26 százalékos visszaesést könyvelt el, 2,8százalékos piaci részesedést ért el. Hasonlóan, Algériában a piaci csökkenés 28 százalék, a márka piaci részesedése pedig 0,8 pontos csökkenés után 3 százalékra esett vissza.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink