Gyártók Megnyitotta elektromosbusz-gyárát Komáromban a kínai BYD

Megnyitotta elektromosbusz-gyárát Komáromban a kínai BYD

MTI | 2017.04.04 15:30

Megnyitotta elektromosbusz-gyárát Komáromban a kínai BYD

A kínai BYD a komáromi ipari parkban megnyitotta első európai termelő üzemét. Az elektromos buszokat készítő üzemben évente négyszáz jármű előállítását tervezik.

Hirdetés

A BYD a világ egyik legjelentősebb, elektromos buszokat gyártó vállalata. A 6,2 milliárd forint értékű beruházás révén 300 embernek adnak munkát Komáromban.

A több mint 66 ezer négyzetméteres komáromi üzem csupán az első a BYD Európába tervezett gyártólétesítményeinek sorában. A társaság alig két héttel ezelőtt jelentette be egy 80 ezer négyzetméteres, buszgyártásra alkalmas helyszín megvásárlását a Párizstól északra fekvő Beauvais-ban.

A tervek szerint a magyarországi gyár állítja elő azon buszok alvázszerkezetét is, amit egy brit partnerkapcsolat keretében az Egyesült Királyságban, valamint a készülő franciaországi gyárban szerelnek össze.

Csielung Tuan, a Kínai Népköztársaság nagykövete elmondta, a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok színvonalát jelzi, hogy a térségben Magyarországon a legjelentősebb a kínai beruházások súlya. Kínai vállalatok 1200 milliárd forint értékben fektettek be Magyarországon és 7400 új állást teremtettek.

Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója szólt arról, hogy az itt készülő buszokat Európa nagyvárosaiban fogják használni. A helyi és távolsági buszok mellett később targoncákat és könnyű haszongépjárműveket is gyártanak Komáromban.

Szijjártó Péter elmondta, járműgyártás 7874 milliárd forint termelési értéket állított elő 2016-ban. A termelés 92,4 százalékát exportálják, az ágazatban közel 155 ezer ember dolgozik.

A BYD Company Ltd. piacvezető multinacionális csúcstechnológiai vállalat, amelynek központja a kínai Sencsenben található. 1995-ös alapítása óta a társaság jelentős tudásra tett szert az újratölthető-akkumulátorok gyártásában. A világ több mint 50 országában és régiójában van jelen megújuló energiára épülő megoldásaival. A BYD elektromos buszaival működik a nulla károsanyag-kibocsátású buszok legnagyobb flottája az amszterdami Schiphol repülőtéren, és a világ legnagyobb városi elektromosbusz-flottája London utcáin. A BYD részvényeit a Hongkongi Értéktőzsdén és a Sencseni Értéktőzsdén jegyzik, a társaság 220 ezer embert foglalkoztat.
Hirdetés

Kiemelt Partnereink