Gyártók Legyőzte a Volkswagent a Suzuki

Legyőzte a Volkswagent a Suzuki

MTI | 2015.08.30 20:11

Legyőzte a Volkswagent a Suzuki

Közel négy évig tartó bírósági procedúra után a Suzuki részvényei visszavásárlásával véglegesen felszámolhatja partneri viszonyát a Volkswagen-konszernnel - jelentette be vasárnap a japán autógyár.

Hirdetés

A Suzuki 2011 novemberében kérte a nemzetközi kereskedelmi kamara választott bíróságától a Volkswagennel létesült partneri viszonyának felszámolását, miután a Volkswagen elutasította erre tett ajánlatát és ragaszkodott a birtokában lévő Suzuki-részvények megtartásához.

A Suzuki közleménye szerint a bíróság 2012. május 18-ai hatállyal mondta ki a két vállalat közötti partneri viszony megszűnését. A japán autógyár egyúttal közölte azt is, hogy a választott bíróság részben helyt adott a Volkswagen állításának, miszerint a Suzuki a partneri megállapodást megsértette, ezért az eljárás a kártérítési igények megállapításáról még folytatódik.

Szuzuki Oszamu elnök sajtótájékoztatón tett bejelentése szerint a Suzuki elérte legfontosabb célját és elégedett a bíróság döntésével. Közölte egyúttal, hogy a Volkswagen birtokában lévő 19,9 százalékos részvénypakett visszavásárlása mintegy 400 milliárd jen (3,3 milliárd dollár) költséget jelent majd a cégnek. A visszavásárlás részleteiről a Suzuki később ad pontosabb tájékoztatást - mondta.

A Volkswagen közleményben üdvözölte a bírósági döntés által teremtet "tiszta helyzetet", és közölte, hogy "pozitív eredményt vár mérlegében a Suzuki-részvények eladásától".

A Suzuki és a Volkswagen 2009 decemberében lépett együttműködésre, amit részvénycserével pecsételtek meg. A Volkswagen a Suzuki részvényeinek közel egyötödét, a Suzuki pedig a Volkswagen részvényeinek 1,5 százalékát vette át.

A Suzuki a Volkswagen környezetkímélő hibrid technológiáját, a Volkswagen pedig a Suzuki kisautógyártásában szerzett tapasztalatait szerette volna elsajátítani. A Volkswagen emellett hozzáférést remélt az indiai piachoz is, ahol a Suzuki az egyik piacvezetőnek számít. Az együttműködés azonban nem hozta meg a várt eredményt egyik fél számára sem.

A Suzuki 2011-ben mondta fel az együttműködést és adta el a Volkswagen-részvényeket. A Volkswagen viszont nem volt hajlandó megtenni ugyanezt a lépést, megtartotta a birtokában lévő Suzuki-részvénypakettet.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink