Hibridekkel árasztja el a piacot a Honda

Szerző: MTI | 2016.02.25. 11:31

A japán autógyártó tervei szerint 2030-ig termékpalettája kétharmadát részben, illetve teljesen elektromos autók adják majd.

A Honda által 2015-ben értékesített autók öt százalékát adták a részben vagy teljes egészében elektromos meghajtással szerelt járművek. A gyártó 15 éven belül 66 százalékra szeretné növelni az értéket.

A Honda elnöke, Hacsigo Takahiro tájékoztatása szerint a stratégia részeként 2018-ban egy teljesen új hibrid modell bemutatására készülnek az amerikai piacon, melyet a plug-in (hálózatról tölthető) hibridek választékának növelése követ majd.

A japán gyártó vezetője azt is elárulta, hogy hatékony működésüket akvizíciókkal és más autógyártókkal való együttműködéssel kívánják erősíteni. A General Motors és a Honda párosa például az üzemanyagcellás technológia következő generációjának megalkotásán dolgozik, a közös gyártáson túl a beszállítói láncot is megosztják.