Gyártók Gyorsít a Tesla: 2018-ra félmillió autót gyártanának évente

Gyorsít a Tesla: 2018-ra félmillió autót gyártanának évente

MTI | 2016.05.05 09:03

Gyorsít a Tesla: 2018-ra félmillió autót gyártanának évente

A Model 3 kedvező piaci fogadtatása miatt a gyártási kapacitás növelését tervezi Elon Musk vállalata: akár két évvel korábban is elérhetik az áhított célt, ezzel együtt pedig javítanák 2016 első negyedévében nem túl fényes pénzügyi helyzetüket is.

Hirdetés

A nemrég bemutatott Model 3 típusra alig néhány hét alatt 400 ezer megrendelés érkezett. Az igényeket a meglévő kapacitással csak évek alatt tudná kielégíteni a Tesla. Az évi 500 ezres gyártási kapacitást ezért az eddig tervezettnél két évvel korábban, 2018-ra kívánja elérni, 2020-ra pedig már az évi egymilliót tűzte ki célul.

Összehasonlításképp: tavaly a Tesla 50 ezer autót gyártott. Legfontosabb gyártmánya, a Model S megrendelései az első negyedévben 45 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.

A Model 3 megszilárdíthatja a vállalat pénzügyeit

A Model 3 a tervek szerint 2017 végén kerül a piacra. A Tesla azonban eddig egyetlen modelljével sem tudta tartani a kitűzött határidőt. A Model X gyártásának megindítása például egy év késlekedést szenvedett és a kapacitás felfuttatása is lassabban halad a tervezettnél. A cég első embere ennek ellenére optimista: Elon Musk abból indul ki, hogy 2017 második felében a Model 3-ból már 100 vagy 200 ezret le fognak tudni gyártani. A beszállítóknak 2017 július elsejéig kell felkészülniük az alkatrészek sorozatgyártására.

Közben a Tesla elárulta 2016 első három hónapjában elért pénzügyi eredményeit: az első negyedévet az elemzői várakozásoknál kisebb veszteséggel zárta, ez azonban ezzel együtt is jóval nagyobb lett az egy évvel korábbinál: 282,3 millió dollárra emelkedett 154,2 millióról. Az értékesítési árbevétel 15 százalékkal 1,03 milliárd dollárra nőtt.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink