Gyártók A francia kormány sokallta Carlos Ghosn 2,2 milliárd forintos fizetését, megkurtította

A francia kormány sokallta Carlos Ghosn 2,2 milliárd forintos fizetését, megkurtította

autopro.hu/B.B. | 2016.07.29 13:38

A francia kormány sokallta Carlos Ghosn 2,2 milliárd forintos fizetését, megkurtította

A cégvezetőt azért nem kell sajnálni, teljesítménytől függően alapfizetésének akár 180 százalékát továbbra is megkaphatja.

Hirdetés

Csaknem húsz százalékkal megvágták Carlos Ghosn béren felüli juttatásait. A Renault közlése szerint erre a javadalmazási struktúra egyszerűbbé, átláthatóbbá és érthetőbbé tétele miatt volt szükség. A döntéshez a francia kormány nyomásgyakorlására is szükség volt: az autógyártó legnagyobb részvényese ugyanis már korábban is soknak találta a cégvezetőnek 2015-ben utalt 7,2 millió eurót (hozzávetőlegesen 2,2 milliárd forint).

Attól azért nem kell tartani, hogy felkopik a vállalat első emberének álla, sőt, a tekintélyes igazgatói fizetésből meg jótékony célokra is jut: Carlos Ghosn elárulta, kész egymillió eurót fordítani a fiatalok oktatási és foglalkoztatási problémáinak, illetve természeti katasztrófahelyzetek megoldására.

A francia kormány a Renault legnagyobb részvényese, 18 százalékos szavazati joggal rendelkezik, írja az Automotive News.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink