Gyártók 250 jelentkező a Rába-Volvo beszállítói programra

250 jelentkező a Rába-Volvo beszállítói programra

autopro.hu | 2013.06.17 09:54

250 jelentkező a Rába-Volvo beszállítói programra

A Rába-Volvo együttműködés keretében tavasszal meghirdetett beszállítói programra eddig az előzetes várakozásokat meghaladva, közel 250 kis- és közepes vállalkozás jelentkezett. Az érdeklődőknek még szűk két hetük maradt, azt követően elindul az adatok feldolgozása és a program következő fázisának előkészítése.

Hirdetés

A több lépcsős folyamat eredményeként alakul ki mely hazai vállalkozások termékei épülhetnek be potenciálisan a tervezett Rába-Volvo autóbuszokba, illetve kerülhetnek majd be a Volvo globális beszállítói rendszerébe. Az elmúlt három hónap alatt a vártnál jóval több, már közel 250, vagyis napi szinten körülbelül 3 magyar kis- és közepes vállalkozás jelezte a Rába Jármű Kft.-nek, hogy közreműködne az új Rába-Volvo autóbuszok gyártásában.

A jelentkezők szinte a teljes iparágat lefedik, és van köztük számos, igen magas színvonalú alkatrészeket gyártó cég is. A program azonban még nem zárult le, június 30-ig még bárki jelentkezhet a Rába honlapján található jelentkezési lap kitöltésével.

Látványterven a Rába-Volvo busz

A Rába és a Volvo célja, hogy a hazai piac számára, a piaci igények figyelembevételével modern tömegközlekedési járművek készüljenek a Rába győri gyárában magyarországi komponensek beépítésével. A modern technológiával előállított autóbuszok hazai tartalmát fokozatosan növelik majd, az együttműködés értelmében a szükséges importbeszerzések értékét hazai termékek vásárlásával kompenzálja a Volvo, ezáltal 100 százalékos hazai értékhányad biztosítható.

Torma János, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „A jelentkezések lezárását követően elkezdjük kiértékelni a beérkezett adatokat és várhatóan ősszel elindulnak az egyeztetések a potenciális beszállítókkal. Az alapos és időigényes minősítési folyamat végén pedig eldől, kik azok, akik a Volvo globális rendszerébe is becsatlakozhatnak.”

A beszállítói program eredményeként tehát a magyar vállalkozások termékei bekerülhetnek a Volvo nemzetközi ellátási rendszerébe is, így nem csak a Magyarországon forgalomba kerülő buszokba építhetik be, hanem a Volvo nemzetközileg értékesített járműveibe is. Ez egyedülálló lehetőség az érdekelt magyarországi vállalkozások számára. A programnak tehát az új munkahelyek teremtése mellett jelentős exportnövelő hatása is van.

Az autóbusz-üzletágat vezető Mohácsi Béla közlése szerint a Rába-Volvo együttműködés során harminc százaléknyi helyi beszállítói hányaddal számolnak. A várható 200-300 busz gyártása esetén ez évi 15-20 milliárd forintnyi új piaci lehetőséget jelent, egyben fenntarthatóan 300 munkahelyet teremt a Rábánál és beszállítóinál.

A cég azzal számol, hogy 2014 első negyedében bocsátja ki az első buszokat. A magyarországi piac felvevőképességét évi 200-300 darabra becsülik, és ez az a tétel, amely már gazdaságosan gyártható.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink