Pneumobil: máshogy vették a levegőt Egerben

Szerző: autopro.hu/K.A. // 2011.05.10. 18:06
3 hozzászólás
Az évről évre gyarapodó nemzetközi mezőnyben immár 16 felsőoktatási intézmény 35 csapata mérte össze tudását és ügyességét a negyedik alkalommal megrendezett és a „Drive & Control” cégfilozófia jegyében rendezett Pneumobil futamon. A győztes a BME Gyalogkakukk csapata, mostantól az ő járgány a Rexroth Legjobb Pneumobilja cím.

– Amikor megfordul a széljárás, az egyik ember falat épít a szél ellen, hogy annak erejétől megvédje magát, a másik ember szélmalmot épít, hogy kiaknázza a szél erejét – ezzel a kínai közmondással nyitotta meg a IV. Nemzetközi Rexroth Pneumobil versenyt Gödri István, az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft. ügyvezető igazgatója, kiemelve, hogy a verseny résztvevői természetesen a második embertípushoz tartoznak.

A végső győztes a BME Gyalogkakukk csapata.

Tizenkét magyarországi és négy külföldi egyetem, illetve főiskola 35 csapatának 138 hallgatója állt rajthoz a hétvégén, hogy eldöntsék, idén kik építették a legszuperebb pneumobilt. A versenyzők feladata olyan sűrített levegővel hajtott járművek tervezése és építése volt, amelyek a megadott műszaki feltételek mellett a legnagyobb teljesítményre képesek. A csapatoknak a Rexroth bocsátotta rendelkezésre a meghajtáshoz szükséges pneumatikus és vezérlő elemeket, amelyeket egy katalógusból – bizonyos megkötések alapján – a hallgatók maguk válogattak össze.

Verseny a javából...

Tamás Endre, a verseny főszervezője elmondta: Láthatóan kezd egy kifinomult tervezői stílus kialakulni, amely a pneumatikus hajtás legapróbb lehetőségeit is igyekszik kihasználni. Úgy érzem, ismét jelentős előrelépést tettünk vállalataink és az egyetemek közötti minél szorosabb együttműködésben. Fontosnak tartottuk továbbá, hogy idén a szurkolókat közvetlenül is bevonjuk a versenybe, az idei Pneumobilon a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem verbuválta a legtöbb szurkolót.

A résztvevő csapatok öt számban mérték össze tudásukat és ügyességüket. A távolsági kategóriában, melynek során a járgányoknak egy feltöltött palackkal a legnagyobb távolságot kellett megtennie, ezt a Debreceni Széllovagok csapat léghajtánya bírta legtovább szusszal; megdöntve a tavalyi rekordot, 10 ezer 501 métert tettek meg. Az ügyességi futamban a tét az volt, hogy a pneumobil egy feltöltött palackkal milyen gyorsan teszi meg a kijelölt pályakört. Ebben a kategóriában is a Debreceni Széllovagok érkeztek elsőként a célba.

Egy a sok elrajtoló járgány közül.

A gyorsulási kategóriában a járműveknek egy feltöltött palackkal egy 220 méteres pályaszakaszt a lehető legrövidebb idő alatt kellett megtenniük: a döntő futamban végül a Budapesti Műszaki Egyetem Gyalogkakukk csapatának léghajtánya győzedelmeskedett. A verseny negyedik fő kategóriájában a járművek konstrukcióját díjazták, itt a BME Műszakik Pneumobil Team csapata vitte el a pálmát. A verseny történetében először vigaszdíjért is lehetett indulni a Lepufogó futamban, ezt a számot végül a Miskolci Egyetem Entrópia csapata abszolválta a legsikeresebben.

Az Érsekkert közönségének a BME Gyalogkakukk csapat hajtánya tetszett a legjobban. A Rexroth Legjobb Pneumobilja címet az egyes versenykategóriák győztesei közül választotta ki a zsűri és a vállalatok vezetése, ezt idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gyalogkakukk csapata nyert el.

Az eredményhirdetést követően Gödri István, az egri Bosch Rexroth Pneumatikai Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, a verseny célja az innovációs üzleti szféra és a műszaki egyetemek, főiskolák közötti szakmai kapcsolat erősítése és a mérnökhallgatók támogatása abban, hogy elméleti tudásukat a gyakorlatban is próbára tehessék.

Ezen a versenyen mindenki nyert.

– A Pneumobil verseny egyik legnagyobb értékét abban látom, hogy a fiatalok figyelmét ráirányítja az alternatív energiaforrások fontosságára, s a bennük rejlő lehetőségekre. Nagy megtiszteltetésnek tartom továbbá, hogy Eger városa immár negyedik alkalommal biztosította a lehetőséget, hogy kellemes környezetben, az Érsekkertben rendezhessük meg a futamokat – tette hozzá Gödri István.

Kapcsolódó cikkek

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.241 IP címről szól hozzá.

3. Sándor 2011.07.12. 10:59

Az én csapatom is itt van xD, hajrá Kecskmét....

2. seawasp 2011.05.17. 10:23

Azt a drága levegőt használták, ami lassan az embernek is kevés lesz! :-D

1. nincs nevem 2011.05.12. 06:14

ugyesek