SARTRE projekt: a vezető is utassá válhat az autópályán?
![]() |
| Becslések szerint az autópályákon, nagy sebességgel, „közúti szerelvényekben” közlekedve akár 20 százalék üzemanyag-megtakarítás is elérhető. |
A járműkonvoj nem más, mint egy profi sofőr által irányított vezető jármű, amely egyben több, mögötte egy konvojban haladó járművet „vontat”. Minden egyes autó méri az előtte haladó sebességét, haladási irányát, valamint a kettőjük közötti távolságot, és saját sebességét ennek megfelelően szabályozza. Minden jármű teljesen független, és bármikor elhagyhatja a konvojt. Azonban miután csatlakozott a konvojhoz, a sofőr nyugodtan pihenhet, és nem kell a vezetéssel foglalkoznia, miközben a konvoj a célja felé halad.
„A cél az, hogy a teljes közúti szerelvény készen álljon 2012 őszére. Addigra négy jármű fogja követni a felvezető járművet 90 km/órás sebességgel” – mondta Erik Coelingh, a Volvo Car Corporation műszaki projektekért felelős vezetője.
![]() |
| A technológia használói számára különösen nagy vonzerőt jelent majd, hogy nem csak könnyebben, kiszámíthatóbban és takarékosabban juthatnak el a céljukhoz, hanem jelentősen több szabadidejük is marad. |
A SARTRE hét európai partner közös kezdeményezése. Ez az egyetlen olyan projekt, amely azon, a hagyományos autópályákon megvalósítható technológia fejlesztésére irányul, amely lehetővé teszi a járművek konvojban való haladását az utakat használó többi jármű mellett.
| A SARTRE projekt jelentése Safe Road Trains for the Environment, azaz „Biztonságos közúti szerelvények a környezetvédelemért”. A részben az Európai Bizottság által a 7. keretrendszerben finanszírozott SARTRE programot a Ricardo UK Ltd. vállalat vezeti. A programban emellett részt vesz a spanyol Idiada és Robotiker-Tecnalia, a német Institut für Kraftfahrwesen Aachen (IKA), valamint a svéd SP Technical Research Institute, Volvo Car Corporation és Volvo Technology. A SARTRE projekt hivatalosan 2009 szeptemberében indult és három évig tart majd. |
A jövőre vonatkozóan meghatározott fő követelmények közé tartozik a megegyezés szükségessége a járműkonvojok közös terminológiájának kialakítására, például azon kritériumok meghatározása, hogy mikor tekinthető egy jármű teljesen automatizáltnak a részlegesen vagy magas szinten automatizált járművekkel szemben. Fontos követelmény továbbá a számos eltérő nemzeti jogszabály kérdésének megoldása, illetve a jogszabályok harmonizálása.
A közúti szerelvények elősegítik a biztonságosabb közlekedést, mivel a járműkonvojokat hivatásos sofőr vezeti, például egy teherautóban, és a járművek közötti reakcióidők sokkal gyorsabbak. A környezetszennyezés csökken, hiszen az autók szorosan követik egymást, kihasználva a kisebb légellenállásból fakadó előnyöket. A várakozások szerint az energia-megtakarítás akár a 20 százalékot is elérheti. Emellett az utak kapacitása is jobban kihasználhatóvá válik.

0 hozzászólás

















