Az autók mellett az utakkal is „beszél” már a Ford

Szerző: autopro.hu/K.A. // 2011.10.12. 11:58
0 hozzászólás
A Ford intelligens technológiái lehetővé teszik, hogy az autók valós időben kommunikáljanak és információkat osszanak meg egymással, valamint az úthálózat infrastruktúrájával, így figyelmeztetve a veszélyekre a többi közlekedőt.

A Ford a Frankfurt közelében található Friedbergben, a simTD (Safe Intelligent Mobility – Biztonságos, Intelligens Mobilitás) közúti tesztjén mutatta be legmodernebb járműkommunikációs technológiáját. Ez az első, széles skálájú teszt az autó-autó és autó-infrastruktúra kommunikációja terén a német utakon. A Ford európai kutatóközpontjában, Aachenben dolgozó mérnökök jelentősen hozzájárultak a simTD projekthez; részt vettek a platformok kidolgozásában, amelyek több mint 20 funkció bemutatását és tesztjét szolgálják – most első ízben valós körülmények között.

A 2008-ban indult projekt révén javulhat a közlekedés biztonsága és a meglévő úthálózat-infrastruktúra működésének hatékonysága – ezzel együtt pedig akár a forgalom áramlása és a CO2-kibocsátás mértéke is.
– A beszélő autók többé már nemcsak a gyerekfilmekben léteznek; az ötlet minden eddiginél közelebb áll ahhoz, hogy valósággá váljon a Fordokat vezetők számára – fogalmaz Martin Wiecker, a Ford globális vezetősegítő és aktív biztonsági berendezésekkel foglalkozó részlegének fejlesztőmérnöke. „A Ford már jó ideje foglalkozik az autó-autó és autó-infrastruktúra kommunikáció kutatásával, ami minden közlekedő számára egyformán előnyt jelenthet mind a biztonság, mind pedig a kényelem szempontjából.”

Aachenben, az európai kutatóközpontban a Ford éppen az elektronikus féklámpa fejlesztésén dolgozik, korábban pedig részt vett az akadályjelző rendszer és a forgalmi jelzés asszisztens programokban is. A Ford olyan rendszereket fejlesztett ki, amelyek – vezeték nélküli kommunikációs hálózatok segítségével – nagy sebességű adatátvitelt tesznek lehetővé az autók között, illetve a járművek és az országúti infrastruktúra között. Az autósok így azonnali figyelmeztetést küldhetnek a mögöttük haladók számára, ha váratlanul veszélyhelyzet áll elő, esetleg megváltoznak az útviszonyok vagy a közlekedési szabályok; ebben az autóba épített eszközök segítik őket, például a radar, a fényérzékelő vagy a kamera.

Az elektronikus féklámpa az autó-autó kommunikáció eszköze; a rendszer lényege, hogy az elöl haladó autó egy esetleges vészfékezés során üzenetet küld a mögöttes forgalom számára. Az elöl haladó autó fedélzeti berendezései érzékelik, ha a vezető erőteljesen fékez, és azonnal üzenet küldenek, amelyben szerepel a jármű pozíciója, sebessége, iránya és a lassulás mértéke; ezt az üzenetet a mögöttes forgalom autói veszik és dekódolják.

A Ford mérnökei már dolgoznak az újabb alkalmazások kifejlesztésén, amelyek a többi intelligens autótól kapott információk alapján a vizuális figyelmeztetésnél többet is kínálnak a vezetőnek – akár a biztonsági rendszerek aktiválásával, vagy elkerülő manőverek kezdeményezésével. A simTD kutatási projektben az Német Autóipari Szövetség (VDA) tagjai vesznek részt – köztük a Ford is –, valamint beszállítók, telekommunikációs vállalatok és kutatóintézetek; a projekt célja, hogy előkészítse az autó-x típusú kommunikáció széles körű elterjedését és a hozzá kapcsolódó technológiák forgalmazását.

Ha ezek az autók úgy érzékelik, hogy vezetőjük semmilyen elkerülő intézkedést nem kezdeményez, akkor látható és hallható figyelmeztetést küldenek számára, jelentősen csökkentve ezzel a balesetek kockázatát. Mindez különösen fontos, ha rosszak a látási viszonyok, túlságosan sűrű a forgalom, vagy kanyargós az út.

Hasonló előnyöket kínál az akadályjelző rendszer is: az autó tájékoztatja a forgalom többi résztvevőjét, ha potenciálisan veszélyes akadály található az úton – például egy teherautóról lehullott tárgy –, lehetővé téve a többi autó számára, hogy az akadály helyének és helyzetének pontos ismeretében csökkentsék az ebből eredő kockázatot.

A Ford mérnökei a simTD kutatási projekt keretében a forgalmi jelzés asszisztens rendszer tesztelésében is részt vettek. Ez az autó-infrastruktúra kommunikáció eszközeivel tájékoztatja az autóst az adott útszakasz közlekedési előírásainak változásairól. A rendszer folyamatos kapcsolatban áll a közlekedésirányító központokkal, így mindig a legfrissebb információkkal rendelkezik a változó sebességhatárokról, az időszakos korlátozásokról és elterelésekről, és természetesen az olyan állandó rendelkezésekről is, mint a fix sebességkorlátozások vagy az úthasználat feltételei.

Kapcsolódó cikkek

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.244 IP címről szól hozzá.