Elemzések Plug-in hibridek az elektromos hajtás élén Európában

Plug-in hibridek az elektromos hajtás élén Európában

Panker Gergő | 2015.04.30 06:11

Plug-in hibridek az elektromos hajtás élén Európában

Előrejelzések szerint a plug-in hibridek 2019-ig megelőzhetik a hagyományos hibrid erőforrással szerelt járműveket, és tíz éven belül az eladások elérhetik az 1,2 milliós darabszámot.

Hirdetés

A gyors növekedés főként annak köszönhető, hogy BMW-hez, Volkswagenhez és Volvóhoz hasonló gyártók egyre több olyan modellt mutatnak be, amelyek legalább az idő egy részében károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedhetnek, és így megfelelnek a 2020-ig bevezetésre kerülő szigorúbb európai szén-dioxid-kibocsátási szabályoknak.

Az európai piacon az elmúlt év során csupán lassú növekedést tapasztaltak a hagyományos és plug-in hibrid modellek eladásaiban. A JATO Dynamics adatai szerint az eladások 8 százalékkal 232 343-ra nőttek. Ebből körülbelül negyvenezer plug-in hibrid, míg a maradék hagyományos benzines-elektromos erőforrással szerelt modell volt, mint például a Toyota Auris, a Yaris vagy a Prius.

A tavalyi év legsikeresebb európai plug-in hibrid modellje a Mitsubishi Outlander volt

Az LMC Automotive elemzőcég szerint a következő évtized során megfordul a plug-in, illetve a hagyományos hibridek aránya. – A hagyományos hibridek piaca megállt, és az új modellek felhozatala is gyenge – nyilatkozta Al Bedwell hajtásláncokkal kapcsolatos elemzésekkel foglalkozó szakértő az Automotive News Europe-nak. Az LMC előrejelzése szerint a hagyományos hibridek eladási volumene 2021-re eléri a 325 ezret, míg a plug-in hibridek piaca ekkorra már a 600 ezerre, 2024-re pedig 1,2 millióra növekszik.

A Volvo, amely már most is erős keresletet lát a technológiára, azt tervezi, hogy minden modelljét elérhetővé teszi plug-in hibrid hajtáslánccal is. A svéd gyártó kezdetben évi ötezer darab gyártását tervezte a vállalat zászlóshajó modelljének számító XC90-ből, ám nemrég megtriplázta és 15 ezerre növelte a korábban tervezett gyártási darabszámot – tájékoztatott Hakan Johansson, a modell projektfelelőse. A Volvo elmondása szerint a gyártási volumen növelésére a vártnál nagyobb globális kereslet miatt lesz szükség, főként a Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Államokban, illetve Kanadában tapasztalható megnövekedett igénynek köszönhetően. Az V60, illetve az S60L után az XC90 a gyártó harmadik modellje, amely plug-in hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz.

Toyota-dominancia

Míg a Volvo azon dolgozik, hogy piaci vezetőként betöltse a plug-in hibridek piacán tapasztalható űrt, a Toyota Motor már most is domináns pozícióban van Európában a hagyományos hibridek piacán. A japán gyártó Toyota és Lexus márkái a tavalyi év során összesen 72 százalékát tették ki a régióban gazdára talált hagyományos hibridek eladási volumenének.

A Toyota márka továbbá 58 százalékát tette ki az európai hibrideladásoknak. Vezető helyen az Auris kompakt hibrid variánsát, második helyen pedig a Yaris hibrid változatát találjuk.

A két modellből összesen 110 ezer fogyott a kontinensen. A régió harmadik legnépszerűbb hagyományos hibrid modellje a Lexus CT 200h prémium kompakt modell volt, amelyet a középkategórás Lexus IS 300h követett (lásd a táblázatot lent). A top 10-es listán szereplő többi hagyományos hibrid esetében viszont visszaesést tapasztaltak. A Toyota Prius eladásai 37 százalékkal estek vissza, ami Bedwell szerint részben a márka másik népszerű hibridjének, az Aurisnak köszönhető.

A Ford idén kezdte meg az új Mondeo hibrid változatának értékesítését. A vállalat szerint a vásárlók főként nagyvárosokban élnek, mivel a hajtáslánc főleg a városi forgalomban érzi otthon magát. A Ford arra számít, hogy a hibrid variáns a Mondeo eladásainak 3 százalékát teszi majd ki.

Stagnálás a prémium szegmensben

A német prémium gyártók, valamint a Land Rover szintén csupán mérsékelt növekedést tapasztalt a hagyományos hibrid hajtáslánccal szerelt modellek értékesítési volumenében. A Jaguan Land Rover összesen csupán 266 darabot tudott eladni a Range Rover és a Ranger Rover Sport dízel-hibrid változataiból. Az 7-es, 5-ös és 3-as BMW ActiveHybrid variánsaira szintén alacsonynak bizonyult a kereslet Európában.

Bedwell szerint a problémát az okozza, hogy ezek hibridek nem kínálnak annyival gazdaságosabb üzemeltetést, hogy megérje a tulajdonosoknak a váltás. – A hibrid matricáért többet kell fizetni, mint amennyit az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásból nyerhetünk – mondta Bedwell.

Bedwell hangsúlyozta: a plug-in hibridek még ennél is többe kerülnek, ám a hagyományos hibridekkel ellentétben jóval nagyobb megtakarítást jelentenek a tulajdonosoknak. Hozzátette: – Úgy gondolom, hogy a teljesen elektromos működés igazi luxusnak számít, így az ára is hasonlóan prémiumszinten van.

A Porsche már váltott, és plug-inre cserélte a Panamera, valamint Cayenne modellek hagyományos hibrid válozatait. A tavalyi év során a Panamera E-Hybridből a hagyományos hibrid hajtáslánccal szerelt testvérmodell egy évvel korábbi 137 darabos eladási volumenéhez képest az új változatból 972 fogyott Európában. A Cayenne E-Hybrid, melynek szén-dioxid-kibocsátása csupán 79 g/km, szintén jó úton halad, hogy túlszárnyalja a korábbi, hagyományos hibrid variáns eladásait.

Európa legnépszerűbb plug-in hibrid (felső táblázat) és hagyományos hibrid (alsó táblázat) hajtáslánccal szerelt modelljei (darabszám; százalékos változás az előző évhez képest). Forrás: JATO Dynamics

A Porsche testvérmárkájának számító Audi hamarosan bevezeti a Q7-es dízel-elektromos plug-in hibrid változatát Európában, míg az Egyesült Államokban és Kínában a plug-in hajtáslánc benzines motorokkal párosítva kerül piacra. Jelenleg az egyetlen Európában elérhető plug-in dízel a Volvo V60. A Q7-es genfi bemutatkozásakor Ulrich Hackenberg, az Audi fejlesztési igazgatója az Automotive News Europe-nak úgy nyilatkozott, hogy az akkumulátorral ellátott hajtásrendszer „drámai módon“ csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a szegmensben elvárt teljesítmény beáldozása nélkül.

A VW Golf GTE plug-in hibrid szintén gyors és emellett a környezetet is kíméli. A modell 201 lóerős teljesítményt, valamint 35 g/km-es szén-dioxid-kibocsátást ígér.

A fent említett szabadidő-autóknak azonban küzdeniük kell, hogy megelőzzék a Mitsubishi Outlandert, amely 19 855 eladott autóval Európa szerte a legnépszerűbb plug-in hibrid modell volt a tavalyi év során. A gyártó információi szerint az eladások főként a kedvező ösztönzőket kínáló országokba, Hollandiába és az Egyesült Királyságba összpontosultak.

Az Egyesült Királyságban az Outlander 28 249 fontba (11,8 millió forint) kerül, miután levonjuk az ötezer fontos állami kedvezményt (2,1 millió forint). Az árcsökkentésnek köszönhetően a plug-in változat szinte ugyanannyiba kerül, mint a brit piacon szintén elérhető dízel variáns. Egy újabb ösztönzőcsomagnak köszönhetően az alacsony károsanyag-kibocsátás miatt a szabadidő-autó ráadásul ingyen közlekedhet London a dugódíjjal sújtott belvárosi kerületeiben is. A dugódíj miatt a VW márka a korábbi előrejelzését megduplázva 4 ezer darabra növelte a Golf GTE plug-in változatával kapcsolatos várakozásait.

A Golféval megegyező platformra épülő Audi A3 e-tron annak ellenére, hogy viszonylag későn került piacra, 2014-ben Európa negyedik legnépszerűbb plug-in hibrid modellje lett. A Volvóhoz hasonlóan az Audi is kijelentette, hogy minden modelljéből elérhető lesz majd plug-in hibrid változat is. Az anyacég, a VW konszernfolyamatosan azon dolgozik, hogy a vállalat által kínált modellek átlagos szén-dioxid-kibocsátása elérje a 2020-ra előírt 95 g/km-es célértéket. Hackenberg hangsúlyozta: – A konszern számára ez nagyon kemény lesz, és ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, szükségünk van az ilyen technológiákra.

Via Automotive News Europe

Hirdetés

Kiemelt Partnereink