Elemzések Nem titok: ennyit lehet keresni az egyes szakmákkal

Nem titok: ennyit lehet keresni az egyes szakmákkal

Gégény István | 2016.03.23 10:08

Nem titok: ennyit lehet keresni az egyes szakmákkal

Nem az IT szektor fizeti a legtöbbet, mérnökként is elérhető a kétmilliós havi fizetés – a Hays Hungary friss hazai bérfelméréséből szemezgettünk.

Hirdetés

Nem csupán irigységből akarjuk tudni, mennyit keres a másik. Munkaadói és munkavállalói szempontból egyaránt fontos információt hordoznak azok a számok, amelyeket tőlünk nyugatabbra igen átláthatóan kezelnek, míg idehaza jellemzően üzleti titoknak számít az ilyen adat. A munkaerő közvetítésével foglalkozó Hays megtalálta a rést a pajzson, ugyanis úgy adnak idén márciusban kiadványukban viszonylag pontos képet a keresetekről, hogy egyrészt a számokhoz nem rendelnek felismerhetően cégeket, másrészt konkrét értékek helyett sávokat határoznak meg.

A közismerten jól fizető információ-technológiai területen junior pozícióban bruttó 360 ezer forintról indul a bérezés, de ez tényleg csak a kezdő érték, hiszen egy „átlagos” szoftverfejlesztő már 600 ezer forintot kaphat. Vezető fejlesztők 1,1 milliós fizetéssel kalkulálhatnak jellemzően, de elérhető az 1,3 milliós bér is számukra. Tesztelési csoportvezetőknek tipikusan 850 ezer forintot fizetnek a magyarországi munkaadók, míg SAP tanácsadóként ismét vonzó egymilliós határ fölé kerülhet a havi juttatás mutatója.

Bár olvasóink valószínűleg nem szaladnak majd szakmát váltani, nem árt szembesülni vele, hogy mégiscsak a gyógyszeripar és a kapcsolódó, úgynevezett „life sciences” terület viszi a prímet a bérezést illetően. Mindössze 2-3 éves tapasztalattal már 900 ezres fizetésre számíthatnak a klinikai kutatóasszisztensek, egy vonatkozó projekteket összefogó menedzser pedig 1,3-1,8 milliós bért kap hazánkban. A kutatásvezetők átlagos kétmilliós fizetése igen csábítóan hangzik, ám ezért komoly szaktudást és kimagasló eredményeket kell cserébe letenni az asztalra.

A járműipart érintő pozíciókat a Hays friss kiadványa fő szakterületi irányvonalak mentén külön kezeli, következetesen szellemi foglalkozásúakra vonatkoznak az adatok. Kezdő mérnöki pozíciókban a termelés, minőségügy, kutatás-fejlesztés terén egyaránt 300-450 ezer forint közötti fizetést remélhetnek a fiatal szakemberek, de 3-4 év tapasztalatszerzést követően már a 400-700 ezres sávba kerülhetnek át. Legalább egy évtizede az adott területen dolgozva már jelentősebb szórással találkozhatunk az egyes feladatkörök esetében: termelésben elérhető a kétmilliós csúcsfizetés, míg a szolgáltatásokhoz kapcsolódó mérnöki munkáért „csupán” 1 milliót fizetnek tipikusan a hazai cégek.

A logisztika, ellátási lánc esetében 255 ezer forint a belépő szint, ez az értékesítési ügyintézőkre vonatkozik. Egy logisztikai menedzser már 900 ezres fizetéssel kalkulálhat, a fizetési létra tetején pedig a disztribúciós központok vezetői állnak, átlag 1,1 milliós bérrel.

A marketing területe igen felkapott lett a személyügyi szakértők tapasztalata alapján – a kiadvány ezen oldalát eleve ügyes marketinges állíthatta össze, hiszen a területek többségével ellentétben itt fordítva, a legmagasabb bérrel kezdődik a táblázat, vagyis a szemünkkel először nem a létra első fokát, hanem a piramis csúcsát látjuk. Kreatív megoldás! Ha már így alakult, mi is e sormintát követjük: hosszú évek kemény munkája után, marketing igazgató székben ülve 1,8 milliós fizetést remélhetünk reálisan, de már egy tapasztalt termékmenedzser is elérheti az egymilliós küszöböt, bár ez a maximális összeg a Hays szerint. Junior márkamenedzserként 280 ezres fizetés a jellemző, marketingasszisztensként pedig 250 ezer forintos fizetési reményekkel lehet belépni ennek a világnak a kapuján.

Az értékesítés területén 300 ezer forintos kezdő bérrel szerezhetünk tapasztalatot, nem számítva az ennél szerényebb indulást ígérő telesales lehetőségeket. A magyarul nehezen definiálható key account manager pozíció átlagosan 650 ezres bért ígér, de akár 850 ezerig is feltornászható a mutató. Értékesítési igazgatók akár 1,5 milliós juttatást is kaphatnak, ha nemzetközi területre vonatkozó megbízást kapnak, a 2 milliós küszöb megközelítése sem lehetetlen.

A személyügyi szakemberek kimondottan megbecsült kollégáknak számítanak hazánkban: habár HR adminisztrátorként csupán 250 ezres tipikus bruttó havi fizetéstől indulhat egy ilyen pálya, toborzóként 450 ezer forintra számíthatunk, egy személyügyi menedzser pedig átlagosan 800 ezer forintot vihet haza. Személyügyi vezetők esetében a mutató nagyon hasonlít az előbbi csoporthoz, hiszen 1,5 milliós csúcsfizetés érhető el, nemzetközi felelősséggel pedig szintén a kétmilliós plafont jelölte meg az egyébként ezen a területen igencsak illetékes Hays felmérése.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink