Elemzések Mi történt a 13. héten a járműiparban?

Mi történt a 13. héten a járműiparban?

Biró Csongor | 2015.03.27 16:25

Mi történt a 13. héten a járműiparban?

Háromszáz forint alatt is járt az euró, javultak a foglalkoztatási adatok, csökkent a munkanélküliség, de autóipari fejlesztésekből is kijutott a magyar gazdaságnak az elmúlt héten.

Hirdetés

Gyártók

Az élő legenda. Szuzuki Oszamu, a Suzuki első embere azzal zárta az interjúnkat, hogy tudja, sok kérdés maradt még bennünk, de a lényeget elmondta. Az Audi Hungáriánál 2014 novemberében kezdődött meg a TT Roadster harmadik generációjának sorozatgyártása. Március 25-re kiszállították az európai piaci bevezetéshez szükséges 1000 darab nyitott tetős sportautót.

Szombathely? Debrecen? Budapest környéke? Konkrét igénytől függetlenül, szakmai szemmel megvizsgáltuk, milyen feltételeket kínál hazánk egy OEM számára. Néhány hete felmerült, hogy egy autógyártó Magyarországon építhet gyárat. Ezúttal tényleges érdeklődésről van szó.

Beszállítók

Ésik Róberttel, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnökével az általuk szervezett, kimagasló érdeklődést hozó járműipari konferencia és Az Év Befektetője díjak átadása kapcsán beszélgettünk a hazai iparág jövőjéről.

950 dolgozó kapott munkát az új gyáregységben, hamarosan teljes kapacitással üzemel a rácalmási Hankook-gyár harmadik ütemében elkészült részleg. A dél-koreai beszállító legnagyobb európai gyárában napi 53 ezer gumiabroncs készül.

Erős ipari háttér várja a FAG 12 milliárdos beruházását. A debreceni ipar és szakképzett munkaerő világszínvonalú - mondta a város polgármestere a FAG Magyarország Ipari Kft. munkahelyteremtést, kapacitásfejlesztést és logisztikai beruházását ismertető alkalmon, a cég telephelyén.

Bővített a Prec-Cast Sátoraljaújhelyen. A társaság alumínium- és cinkötvözetekből nagypontosságú öntvények gyártására, megmunkálására, szerszámok, öntőformák előállítására specializálódott. Az új, 12 ezer négyzetméter alapterületű csarnok kétmilliárd forintba került, a beruházásokhoz egymilliárd forintot nyert pályázaton a több mint 25 éve Magyarországon megtelepedett cég.

Tíz munkahely létesült az ajkai ipari parkban működő Poppe+Potthoff (P+P) Hungária Kft. autóalkatrész gyártó cégnél három milliárd forintos uniós fejlesztésnek köszönhetően.

Oktatás

A közelmúltban két autógyártó is nagy összegekkel erősítette gyakorlati oktatóbázisát. Február 26-án az Audi Hungaria oktatóközpontja bővült új tanműhellyel, egy nappal később pedig az Opel jelentette be, hogy 1,7 millió eurós beruházással új oktatóközpontot hoz létre. Cikkünkben annak jártunk utána, milyen módszerekkel biztosítják az autóiparhoz köthető cégek a megfelelően képzett munkatársak folyamatos jelenlétét.

Március 27-én a három éve autókat gyártó Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és partnerei a Csillag Óvoda és Bölcsőde bokrétaünnepét ünnepelték. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló beruházás tervezett befejezési ideje 2015 ősze. A 250 millió forintos európai uniós támogatás segítségével készülő projekt célja egy közel 70 gyermek befogadására alkalmas épületegyüttes építése.

A Gyöngyöshalász mellett zöldmezős beruházással gumigyárat építő Apollo ösztöndíjszerződést kötött mintegy kilencven végzős technikussal. A nemzetközi abroncsgyártó vállalat közlése szerint az egri, gyöngyösi, hatvani, jászberényi, aszódi, gödöllői és salgótarjáni középiskolák tanulóival megkötött, a 2015-ös tavaszi félévre szóló tanulmányi támogatást a tanév végén munkaszerződés követi majd.

Az Eberspächer cégcsoport magyarországi vezérképviselete, a győrújbaráti Austropannon Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszéke közös oktatási együttműködést kezdeményez.

Az Audi Hungaria támogatja a német nyelvű oktatást Magyarországon, és részt vett a Külföldi Oktatásért felelős Német Központi Hivatal (ZfA) konferenciáján.

Újabb mérnöki szak indításával, illetve duális képzési lehetőségek feltérképezésével kapcsolatos szándéknyilatkozatot írt alá Túróczi Imre, a Szolnoki Főiskola rektora és Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója. Az új szak indításával a mérnökhiányt kívánják orvosolni a megyeszékhelyen.

Iskolás lányok látogattak az LuK gyárába. A szombathelyi vállalat "lányos nap" mottóval diákok számára szervezett pályaorientációs programot.

Techtogether

Március 27-én tehetséges műszaki érdeklődésű középiskolások töltötték meg a Győri Városi-Egyetemi Csarnokot, hogy a Techtogether Junior elnevezésű verseny keretében elméleti ismereteikről és gyakorlati képességeikről számot adva konkért feladatok mentén mutatkozzanak be leendő munkaadóik számára. A járműipart képviselő cégek szintén bemutatkoznak a fiatalok számára - nem véletlenül beszélt köszöntőjében Borkai Zsolt, a megyeszékhely polgármestere különleges fúzióról.

Új fékpadon tesztelhetnek a győri motorfejlesztők. Cikkünkből kiderül, mivel foglalkoztak a SZEngine csapat tagjai a harmadik generációs motorjuk bemutatója óta.

Gazdaság

A jegybank újabb, ezúttal 15 bázispontos kamatvágása nem lepte meg a piacot, de a 3 százalékos inflációs várakozások és a 3,2 százalékos növekedési jegybanki prognózis kedvezett a piacnak. A héten az auró árfolyama 303 forint felett kezdett, péntek délelőtt 299,88 és 301,33 forint között alakult. Az eurót 14 hónapja most kedden jegyezték első alkalommal 300 forint alatt. A kormányzati kommunikációban ismét szerepet kaptak a foglalkoztatottsági adatok, a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4 millió 124 ezret a tavaly december és idén február közötti három hónap átlagában, amikor 111 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak száma éppen egy évvel ezelőtt lépte át a négymilliós határt és azóta a tavaly szeptember-novemberi időszakban 4 millió 155 ezernél tetőzött. A KSH szerint a december-februári időszakban 7,7 százalékos volt a munkanélküliség.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink