Szombaton versenypályává alakul Kecskemét főtere. Itt rendezik az első pneumobil gálafutamot, amelyen a műszaki főiskolák és egyetemek csapatai saját tervezésű és építésű járműveikkel mérhetik össze tudásukat.
 |
A nyári zsongás után ismét benépesül a Kossuth tér. Szombaton ugyanis egy valódi autóversenynek lehetnek tanúi az oda látogatók, a pálya pedig nem máshol, mint a Kossuth szobor körül kanyarog majd. Persze nem itt tartják a következő Forma 1-es futamot, de azért nem maradunk izgalmak nélkül.
A Kecskeméti Főiskola szervezésében először rendezik meg a főiskolák és egyetemek hallgatói között a Rexroth Pneumobil Gálafutamot. Ahogy a neve is mutatja, ez alkalommal a benzin helyett a levegőé lesz a főszerep, hiszen a résztvevők csak sűrített levegőt használhatnak a járművek meghajtására.
– Nem kell százzal száguldozó autókra, vagy lökdösődő sofőrökre számítani. Ennek a versenynek a lényege, hogy diákok tervezték és építették a járműveket, ami igen komoly mérnöki munkát és kreativitást követelt tőlük – mondta el az eseményről tartott hétfői sajtótájékoztatón Bári Gergő, a GAMF Kar tudományos főmunkatársa, aki nem mellesleg a szombati díszvendég, Michelisz Norbert mérnöke. Az autóversenyző maga is kipróbálja majd a járműveket.
Valóban nem volt könnyű dolga a csapatoknak, legalábbis erről számolt be portálunknak a Kecskeméti Főiskola egyik csapatának tagja, Bende Péter is. – A tervezés két- két és fél hónapot vett igénybe, a kivitelezés pedig még hármat. Nem keveset dolgoztunk vele – összegezte a csapat teljesítményét. Azt is elmondta, hogy egy viszonylag kis költségvetésű járművet alkottak: körülbelül 50 ezer forintból kijöttek.
 |
| Tavasszal is erős volt a csapat Egerben. |
Ennél kétszer drágább autók is indulnak a versenyen, de Péter szerint ettől még semmivel sem lesznek esélyesebbek. A jármű legfőbb erényének azt tartja, hogy könnyű, hiszen most a legfontosabb a gyorsaság. – Számításaink szerint legalább 30 km/h-val tud majd menni. A 40-nel már nagyon meg lennénk elégedve – bizakodott Péter.
Nemcsak a hallgatók, de a főiskola számára is nagy jelentőséggel bír ez a rendezvény, hiszen jövőre indul a GAMF-on a járműmérnöki alapképzés, amit természetesen a Mercedes kecskeméti megjelenése indokol. – Az ehhez hasonló tevékenységek szoros kapcsolatban vannak az iparral. Nem véletlen, hogy a kecskeméti vállalatok döntő többsége megtalálható a verseny támogatói között, ami bizakodással tölt el minket a jövőt illetően – mondta el Belina Károly, a GAMF kar dékánja, hangsúlyozva a rendezvény fontosságát az iskola szempontjából.
 |
| A Kecskeméti Főiskola kapott először lehetőséget arra, hogy ún. revans versenyt hirdessen, a Rexroth Pneumobil Gálafutamra a tavaszi egri verseny teljes mezőnyét meghívták. A kecskemétiek egyébként a 2010-ben az egri pneumobil versenyről elhozták a „Legeredményesebb felsőoktatási intézmény” címet és többször álltak a dobogón. 2011-ben az elektromobil versenyen taroltak, a pneumobiloknál pedig épphogy lecsúsztak az első helyről. |
A főiskola jelenleg azon dolgozik, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a tervek szerint 2012-ben induló járműmérnöki alapszakhoz. Folyik a tananyagfejlesztés és ősszel kezdődik az új, korszerűen felszerelt járműipari intézet építése. Szeretnénk, ha egyre közismertebbé válna az országban, hogy a Kecskeméti Főiskola a járműipari képzés új központja lesz. Ehhez járul hozzá – reméljük – a Rexroth Pneumobil Gálafutam is – hangsúlyozza Belina Károly.
Szombat reggel a GAMF elől vonulnak majd be a résztvevők járműveikkel együtt a Kossuth térre, ahol 10.30-tól a gyorsasági futammal kezdenek. Ezután 15 órakor rajtol a gyorsulási verseny, majd 17 órakor kiderül, kik voltak a legjobbak. Ők természetesen méltó jutalmukat is megkapják: a támogatók által felajánlott díjakat, de Dugár Zsolt, tanszéki mérnök szerint egyáltalán nem ez motiválja a versenyzőket. „Az indulók számára sokkal fontosabb az erkölcsi győzelem, hogy megmutathassák az országnak, hogy igenis jók.”