Alkohollal is jól megy a GAMF Megamétere

Szerző: autopro.hu/K.A. // 2011.10.20. 09:08
1 hozzászólás
Bioetanollal is versenyképes a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának járműve, amely eddig benzines kategóriában szerepelt különböző versenyeken. 1 liter benzinnel 2661 km-t tudnak megtenni, s ez jelenleg a világon a harmadik legjobb eredmény. Most Spanyolországban sikerült bioetanolra átállított autójukkal is versenyt nyerniük ötször jobb teljesítménnyel, mint amit a 2. helyezett futott. (Galériával frissítve)

Murcia tartomány energiagazdálkodási hivatala hirdette meg azt a versenyt, amelyen öt országból négy kategóriában alternatív hajtású járművek versenyeztek. A spanyol, francia, olasz és belga csapatok mellett a bioetanol kategóriában a verseny egyetlen magyar indulójaként ott volt Cartagenában a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának „legénysége” is.

A főiskolások által épített jármű már jó néhány sikert maga mögött tudhat. Legjobb eredményükkel – 2661 km/ 1 liter benzin – jelenleg a világon a harmadikok, de a kecskemétiek „nem ülnek a babérjaikon”. A Megaméteren elvégezték azokat a módosításokat a motor vezérlésében, az injektor befecskendezési idejében, a tüzelőanyag-levegő keverési arányában és a motor hőszigetelésben, amelyek révén a jármű alkalmassá vált arra, hogy bioetanollal – nem a benzinkutaknál kapható bioetanolról van szó, hanem ez esetben tiszta alkoholról – üzemelhessen.

Remények és elvárások nélkül vágtak neki a spanyolországi versenynek, de 5,6 Wh/km (1335 km/liter) teljesítménnyel kategóriájukban magasan a legjobbak lettek. Az utánuk következő csapat jócskán lemaradva 27,5 Wh/km-rel szerezte meg a 2. helyet.

– Nagyon örülünk az eredménynek – hangsúlyozza Kutasi Zoltán gépészmérnök hallgató, a csapat tagja –, hiszen ez a megmérettetés azt bizonyította számunkra, hogy versenyképesek vagyunk, és az alternatív meghajtású járművek nemzetközi mezőnyében is számolni kell velünk. Már most kaptak meghívást egy tavaszi franciaországi versenyre.

– Kezdjük elhinni, hogy kemény munkával, kitartással ott tudunk lenni nemzetközileg is a legjobbak között – mondja Bagány Mihály főiskolai tanár. Le kell végre vetkőznünk a kishitűséget. Az eredmények komoly ösztönzést jelentenek a fiatalok és a főiskola számára is, hogy érdemes csinálni.

A Kecskeméti Főiskolán 2012-ben megkezdődik a járműmérnökök képzése is miután a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság támogatta a szakindítási kérelmet. 2012 őszére egy uniós pályázati támogatásnak köszönhetően elkészül a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt járműipari intézet is.

Megameter: folytatódik a sikersorozat
GAMF fotógaléria

Kapcsolódó cikkek

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.240 IP címről szól hozzá.

1. Kutasi Zoltán 2011.10.21. 10:56

További képek, információk a GAMF eco-marathon csapat honlapján találhatóak:
WWW.ECO-MARATHON.EU