Szimulátor és autó is egyben a Műegyetem Audi TT-je
A „Jármű, közlekedés és logisztika” kutatóegyetemi program keretében fejlesztett szimulátort az egyetemi oktatásban minden járműmérnök hallgató használni fogja, lehetővé téve számukra a korszerű járművek működésének alapos megismerését, növelve a jövő mérnökgenerációjának szakmai tudását és hozzáértését. Ezen túl a berendezés olyan új járműkutatások lehetőségét vetíti előre, amelyek további jelentős tudományos eredményeket indukálnak.
![]() |
| Kulcsár Béla és Rozman Richárd |
A rendszer különlegessége, hogy a szimulátor vezetőfülkéjét egy valódi autó bázisán alakították ki úgy, hogy egyetlen kapcsolóval átváltható a szimulátor üzemmód és a teljes értékű közúti jármű. Kihívást jelentett az autó normál üzemképességének megtartása, hiszen a szimulátor-funkciókat úgy kellett megvalósítani, hogy azok ne befolyásolják a normál használhatóságot, az önálló mozgásképességet.
Mindezt kizárólag a jármű kommunikációs hálózatának jelentős átalakításával lehetett megoldani úgy, hogy szimulátor üzemmódban az autó kommunikációs hálózata feletti kontrollt a beépített szimulátor egységek veszik át. Ez teszi lehetővé, hogy az álló járművel úgy vezethessünk a szimulált tesztpályán, hogy az autó minden fedélzeti egysége pontosan úgy működik, mintha valódi úton közlekednénk: van motorhang, a műszerfal kijelzi az „aktuális” fordulatszámot, sebességet, hűtővíz hőmérsékletet, tudunk sebességet váltani stb.
![]() |
A jármű-szimulációs környezet járműdinamikai szoftvere egy nagy komplexitású programcsomag, a CarSim. Ez a szoftver tartalmazza a gépjármű hajtásláncának, fékrendszerének, kormányának, kerekeinek, futóművének bonyolult, validált modelljeit és képes Real-Time Hardware-In-Loop szimulációra. A valós időben érkező bejövő adatok segítségével a CarSim egy szintén valós idejű animációt készít a járműről és környezetéről, melyet kivetít a szélvédő elé, s ezzel teszi teljessé a vezetési élményt.
A szimulátor egység jelenlegi funkcionalitásával lehetővé teszi a jármű hajtáslánc-elemeinek fejlesztését, azonban a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar középtávú terveiben szerepel a jármű autonóm irányításának megvalósítása is, ahol a vezető nélküli kocsi magas szintű irányítási funkciók implementálását teszi majd lehetővé.
![]() |
A BME kutatóegyetemi programja keretében a Jármű, közlekedés és logisztika kiemelt kutatási terület 8 programja 25 témát ölel fel, melyekben hat kar 15 tanszéke vesz részt. Kiemelt területek: belsőégésű motorok hatásfok növelése, járműipari mechatronikai komponensek fejlesztése, járművek energetikai viszonyainak kutatása, közúti közlekedési hálózatok intelligens irányítása, közúti közlekedési modellek és mérési módszerek fejlesztése, közlekedési alágazati munkamegosztás logisztikai feltételrendszere, logisztikai rendszerek működését támogató technológiák fejlesztése, logisztika intenzív ágazatok minőségi kiszolgálása.

1 hozzászólás





















Feri bácsi autója....