Hosszú évtizedei lehetnek még a belsőégésű motornak

Szerző: autopro.hu/K.A. // 2010.11.23. 10:07
2 hozzászólás
A csapból is a villanyautó és az alternatív meghajtás folyik, középtávon azonban még versenyképes a belsőégésű motor – hangzott el minap a BME-n.

Számos autógyár hangoztatja, azon túl, hogy fejlesztik az alternatív technológiát, komoly energiát fektetnek a mai belsőégésű motorok korszerűsítésébe, a károsanyag-kibocsátás és a fogyasztás csökkentésébe. És természetesen egyre nagyobb teljesítményt préselnek ki ugyanabból a lökettérfogatból, s ebben versenyez is a dízel és a benzines üzemmód.

Megvan mind a négy ütem

Ma már hétköznapi, hogy egy 1,5 literes dízelmotorhoz 3 féle teljesítményt társít a gyár, de a VW-csoport 1,4-es turbós benzinesét, a népszerű TSI motort sem csupán az induló 125 lóerővel kínálják, van még további 2-3 teljesítményfokozat. És a négy ütem már több mint 100 éves, nem tudta leváltani sem a Wankel, sem más próbálkozás.

Németh Huba a belsőégésű motorok hatásfoknöveléséről beszélt minap a Hogyan tovább Műegyetem? című konferencián. Miért foglalkozunk még hosszú- és középtávon a belsőégésű motorokkal? Mert hatékony és versenyképes, hangzik a rövid válasz. Az ipari szereplők és a tudományos világ is több évtizedet ad még ennek, ha nem is tisztán, hanem kombinálva. Tehát középtávon még mindenképpen jelentős téma a belsőégésű motor.

Az előadó a belsőégésű motorok légmenedzsmentjét külön is részletezte előadásában, a cél természetesen az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Hasonlóképpen, mint a motorok üzemanyagellátó-rendszerének korszerűsítése – üzemanyag-szivattyúval kapcsolatosan „alapkutatások” és folynak a BME-n. A harmadik projekt az égéstérmodellekkel foglalkozik, a diákon láthatók a megoldás irányába tett első lépések.

Németh Huba prezentációja (lapozható, nagyítható)

Kapcsolódó cikkek

Értékelem a cikket!


 
Hozzászólok a cikkhez felhasználói szabályzat
Nevem:

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Hozzászólásom:

Ön a(z) 38.107.179.240 IP címről szól hozzá.

2. NGEr 2011.09.07. 10:26

Érdekelne, hogy ez a ´Blewin´ mennyiben tér el a hagyományos ólomakkumulátoroktól? Pusztán rácsgeometriai vagy kémiai téren is? Két évtizedet töltöttem el az akkumulátorgyártás területén, de a youtube-os videón (más referencia meg nincs....) semmi forradalmi újítás nem fedezek fel, viszont egy jelentős visszalépést igen. Mitől is lenne a blewin annyira különleges?

1. drmetagreenworld 2011.04.28. 15:45

Ez az évtized, és a következő első pár éve biztos, hogy a belső égésű motoroké. Csak abba kell egy picit belegondolni, hogy az autó három legfontosabb elemét nem az autógyárak produkálják. Ebből kettő, a gumiabroncs, és a hajtóanyag már mindenféle korszerűsítésen és fejlesztésen túlesett, csak az akkumulátor maradt olyan fatengelyes, mint amilyen 100 éve volt. És persze maradt a 12 V-os hálózat, mert az akkumulátorgyárak ilyet sem tudnak 2-3 évnél tartósabbra gyártani, amellett mindig ki kell dobni 5/6 akkut, ha egy cella tönkremegy. Ez óriási pazarlás, hihetetlen költség és energia, pedig már rég túl lehetne ezen lépni, ha piacon lenne a Blewin rendszerű akkumulátor, és mondjuk elterjedhetne a 42 V-os belső hálózat.
A hibridek, illetve tisztán elektromos meghajtások milliókat érő akkupakkja helyett megtenné a klasszikus, és olcsó Blewin, csak hát ehhez kicsit át kellene alakítani az akkumulátor-gyártás elavult és energiapazarló technológiáját. Ráadásul nincs szükség troli-feszültségre az autón belül...
A hogyanra fenn van a válasz az interneten, azt nem is részletezem tovább.
De azért időzzünk egy picit el a jó öreg belsőégésűn. A reneszánszát akkor fogja megélni, ha a hajtóanyaga hidrogén lesz, persze 42 voltról szelepenként önállóan vezérelve, megfelelő hűtéssel-kenéssel... A következőm évtized második felére várható, hogy összeáll ez, mert az üzemanyagcellás áramellátás kellően nagy energiát nem tud szolgáltatni autóméretekben, akkor is szükség lesz megfelelő akkumulátorra.