Beszállítók Uri-Szabó Dezső: Nem jönnek fiatalok a szakik helyére

Uri-Szabó Dezső: Nem jönnek fiatalok a szakik helyére

autopro.hu | 2014.11.25 09:40

Uri-Szabó Dezső: Nem jönnek fiatalok a szakik helyére

Az autóipari fém alkatrészeket gyártó Titán ’94 Kft. október 20-án ünnepelte fennállásának húsz éves jubileumát. A ma már főleg fémpréseléssel, szerszám és mérőeszközök tervezésével, gyártásával, és hegesztéssel foglalkozó cég alapítója és ügyvezetője Uri-Szabó Dezső. A tulajdonos szerszámkészítőként fröccsöntött műanyag játékokkal kezdte a szerszámkészítést. Innen jutott el a Suzuki első körös beszállítói pozíciójáig.

Hirdetés
Uri-Szabó Dezső

A Titán '94 Kft. száz százalékban magyar tulajdonban van. A kezdeti 10-15 fős létszám a válság előtti években 120-ra nőtt, majd 60 főre esett vissza. Jelenleg 80 ember áll a présgépek, hegesztőállások és szerszámgépek mellett. A cég elődjében a szerszámkészítés mellett gyermekjátékok készítésével is foglalkoztak. Készítettek babaházat, építőkockát is. Az olcsó kínai játékok magyar piacon való megjelenése után feladták ezt az iparágat, kizárólag fém termékek készítésére szakosodtak. Végleges elköteleződésük az autóiparral 18 évre nyúlik vissza, azóta beszállítói a Magyar Suzukinak.

– A Suzuki Swift első modelljénél gyors segítséget nyújtottunk egy technikai probléma megoldásában, így bizalmat kaptunk, később a Suzuki ránk bízta több alkatrész legyártását is – magyarázta a kapcsolat kialakulásának történetét Uri-Szabó Dezső. Az azóta eltelt 18 évben kilenc modellhez több száz féle fém alkatrészt gyártottak, közvetlen beszállítóként. A Titán ’94 többnyire karosszéria elemeket, motortéri elemeket készít, például akkumulátor tárcát, ajtómerevítőt rögzítő elemeket: ez teszi ki a cég termelésének 70-80 százalékát.

Nehézséget jelent a vállalat számára, hogy nincs szakember utánpótlás. A régi szakik nyugdíjba mennek, és nem jönnek helyettük fiatalok, inkább elmennek Angliába mosogatni. Hiány van jól képzett szerszámkészítőkből, gépbeállítókból, szakmunkásokból. Az egyetemekről kikerülő fiatal mérnököknek elméleti tudásuk mellé gyakorlati tapasztalatot kell szerezniük, hogy aztán hatékony tagjai lehessenek egy vállalkozásnak.

Uri-Szabó Dezső szerint a gazdasági válság és a távol-keleti cunami volt a cég életében a két legnagyobb mélypont. A válság első éveiben az emberek alig vásároltak új autót, így alkatrész sem kellett, a cunami idején pedig két hónapra jelentősen visszaesett a termelésük. Ráadásul épp 2009-ban érkezett meg a céghez az akkori legújabb generációs présgép, ami az egyik legkomolyabb stratégiai beruházásuk volt. Ennek ellenére hónapokig nem tudtak termelni rajta, csak törölgették róla a port. Azóta viszont ez a gép már betölti a funkcióját, az egyik legfontosabb eszközünkké vált – mondta a cégvezető. Hozzátette: szeretnének CNC-vezérelt, korszerű gépeket vásárolni, hogy további autóipari igényeket is kielégíthessenek.

Nehezíti a helyzetüket, hogy az uniós forrásokból várhatóan alig jut valami a budapesti székhelyű cégeknek.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink