Beszállítók Csúcsbevételt vár a Videoton

Csúcsbevételt vár a Videoton

MTI | 2014.10.31 08:45

Csúcsbevételt vár a Videoton

Idén is rekordbevételre számít a Videoton Holding, hasonlóan az elmúlt évekhez, szeptember végén a halmozott árbevétel 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Hirdetés

Sinkó Ottó, a vállalatcsoport társ-vezérigazgatója szerint ez csak a termelő cégek növekedése, a VT-Arriva által a budapesti tömegközlekedés fejlesztésében elnyert tender bevétele nélkül számított arány.

Megjegyezte, hogy 2009-ben a válság miatt árbevételük csökkent, ám az idei már több mint 60 százalékkal meghaladja az öt évvel ezelőttit. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2010-ben 90 milliárd forint volt, míg 2013-ban már 114 milliárd forint. Várakozása szerint idén a konszolidált árbevétel mintegy 10 százalékkal meg fogja haladni a tavalyit.

Az alkalmazotti létszám is pozitívan változott, tavaly szeptemberhez képest a magyarországi termelő cégekben több mint 500 fővel emelkedett. A szolgáltató cégek közül a VT-Arriva létszáma nem változott, a Pannonjobé jelentősen nőtt az év során, de év végére a szezonalitás miatt „elolvadhat”. A vállalatcsoport állományi létszáma szeptember végén 9123 fő volt.

Sinkó Ottó szerint a Videoton a korábbi megrendelések felfutásának és új üzletek megszerzésének a köszönheti a növekedést, mert a közelmúltban újabb akvizícióik nem voltak. Jelezte: beszállítóként a malmukra hajtja a vizet az is, hogy a kínai bérnövekedés, illetve a kínai jüan erősödése miatt az európai gyárak már sok esetben már nem Távol-Keletben gondolkodnak, megállnak Kelet-Európánál.

Rámutatott, hogy költségszinten a magyar cégek abszolút versenyképesek, a távol-keleti gyártóknak ma már főként a háttéripar és a kapcsolódó alkatrészgyártás jelenti a versenyelőnyt Kelet-Európához képest. Úgy vélte, ezért lenne nagy szükség egy egységes, uniós iparpolitikára, amely egyes, kiemelt stratégiai területeken kompenzálni tudná ezt a hátrányt.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a forint reális, és viszonylag stabil árfolyama, illetve a korábbi évekhez képest eddig kiszámíthatóbb gazdasági környezet is jó hatással van a cégcsoport teljesítményére, és bízik abban, hogy az új kormányzati ciklusban is így lesz.

A munkaerőpiaccal kapcsolatban hangsúlyozta: míg év elején még csak műszaki felső- és középfokú végzettségű szakemberekben, valamint szakmunkásokban volt óriási hiány, most már a betanított munkásoknál is érzékelhető hasonló probléma.

Sinkó Ottó 2015-ben komoly gazdasági visszaesésre számít több európai országban, amit az ukrán konfliktus tovább ronthat.

A tavaly 75 éves Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Stara Zagora) egy telephellyel rendelkezik.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink