Best Practice Új telephelyen folytatja sikertörténetét a Transmoduls

Új telephelyen folytatja sikertörténetét a Transmoduls

Gégény István | 2014.01.27 07:49

Új telephelyen folytatja sikertörténetét a Transmoduls

Veszprém kapcsán nem elsősorban a járműipar jut eszünkbe. A célgépek gyártásával foglalkozó, lendületesen fejlődő vállalat is sokat tesz érte, hogy a helyzet megváltozzon.

Hirdetés

A húsz éve, három munkatárssal elindított vállalkozásnak jelenleg 76 alkalmazottja van (köztük 35 mérnök), 2012-es árbevételük elérte a 2,3 milliárd forintot. Olyan cégeket találunk megrendelőik sorában, mint a Valeo, Continental, Flextronics, ABB, Visteon, GE, Denso, Delphi, Epcos. Vajon mi a sikerük titka: ennek jártunk utána a Transmoduls Kft. telephelyén.

Jókor érkeztünk, hiszen épp amolyan sebességváltás időszakában találtuk a vállalatot. Nemrég készült el az új, 1400 négyzetméteres csarnokuk. Kinőtték már a korábbi telephelyet, amelyet azonban megtartanak kutatás-fejlesztési központnak, emellett forgácsoló műhelyt alakítanak ki ott. Ha pedig egy ügyfél úgy kívánja – volt már rá példa –, más gépektől elkülönítve is lehetőség nyílik az egyedi berendezések legyártására.

Az új csarnok látványa belülről

Szerelőrendszerek, célgépek, ellenőrző- és mérőgépek, robotos gyártó és szerelő cellák, szállítószalagok tervezésével, gyártásával és beüzemelésével foglalkoznak a veszprémi cég szakemberei, akik hozzáteszik: szervizszolgáltatást is nyújtanak. Saját megfogalmazásuk szerint ugyanis nem szeretik elengedni a gépeiket. Már csak azért sem, mert minden egyes termékük prototípus, s a gyakran változó járműipari trendek a beszállítóktól is rugalmasságot, nagyfokú alkalmazkodóképességet követelnek. Ha változtatni kell egy soron, be kell illeszteni egy újabb berendezést, ki más értene ehhez a legjobban, mint aki megalkotta a már működő gépeket? A hagyományosnak tekinthető PLC vezérlés mellett akár PC is irányíthatja a rendszert, ebben is igazodnak a megrendelő igényeihez.

Az új telephelynek köszönhetően nem csupán a tér lett tágasabb, hanem a cég működése is szervezettebb, rendszerezettebb lett, amit egy integrált vállalatirányítási rendszer használatával értek el.

Az itt dolgozó mérnökök azt tartják a cég erősségének, hogy nem szokásuk egyszerű megoldásokkal letudni a feladatokat. Mindig precíz, hosszú élettartamú gépeket készítenek, ami természetesen nagyfokú kreativitást feltételez. Nem félnek új, ismeretlen területekre merészkedni, nyitottak a tanulásra.

A cég a mérnökképzésben is szerepet vállal. Számos munkatársuk egyetemi gyakornokként került a Transmodulshoz, akik aztán megtalálták a helyüket, s itt maradtak alkalmazottként. Minden gyakornok lehetőséget kap a bizonyításra: eleinte gyártásrajzokat készíthetnek, majd kisebb saját feladatokat bíznak rájuk, amelyek sikeres teljesítése esetén junior mérnökként vehetnek részt a projektekben. A veszprémi székhelyű Pannon Egyetemmel jó kapcsolatot alakított ki a vállalkozás, a gyakornoki programok mellett élénk együttműködést folytatnak a kutatás-fejlesztés területén.

Szerte a világon találkozhatunk a Transmoduls gépeivel. Néhány érintett ország, a teljesség igénye nélkül: Mexikó, USA, Kína, Lengyelország, Törökország, Ausztria, Szlovákia, Franciaország, Spanyolország. A feltörekvő igények miatt Kínában kereskedelmi irodát nyitottak, annak érdekében, hogy nyomatékosítsák jelenlétüket.

Egyedi berendezéseivel a dinamikusan fejlődő magyar vállalkozás az alábbi márkák alkatrészeinek előállításához járul hozzá: Volkswagen, Bentley, Audi, Opel, Peugeot, Renault, Volvo, Suzuki. A Transmoduls reménye szerint a fejlődés nem áll meg: szaktudásukkal és igényes kivitelezéseikkel újabb piacokat hódíthatnak meg a jövőben.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink