Vásárhelyi midibusz: Sprinter alap, magyar gyártók
– A Tisza Volán Zrt. közszolgáltatási szerződés keretében üzemelteti a helyi autóbuszjáratokat Hódmezővásárhelyen. A megállapodás alapján a járműflotta átlagéletkora nem haladhatja meg a nyolc évet, ezért, és a szolgáltatási színvonal javítása érdekében a cég folyamatosan vásárol új buszokat – mondta a szakember.
![]() |
A Mercedes hajtáslánc és alváz felhasználásával Magyarországon gyártott busz 10 ülő és 15 állóhellyel rendelkezik. A városi közlekedésnek megfelelően hatfokozatú kézi váltóval felszerelt, 7,5 méter hosszú járművet hathengeres 190 lóerős, Euro 5-ös minősítésű dízelmotor hajtja. A kellemes hőmérsékletet nyáron klíma, télen pedig a motortól független állófűtés biztosítja, a kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedő utasok felszállását pedig a hátsó ajtónál rámpa segíti. A busz utastájékoztató-rendszere.
![]() |
– Az új midibusz az aktuális forgalmi viszonyoknak megfelelően több vonalon is szállítja majd a vásárhelyi utasokat – tette hozzá Homm Károly. A midibuszt a Jbus Járműgyár Kft.-vel együtt készítő Homm Kft. ügyvezető igazgatója közölte, a jármű Mercedes Sprinter alapokra épült. A szakember elmondta, eddig összesen hat hasonló busz készült, ezek közül öt Németországba került, a hódmezővásárhelyi az első, melyet Magyarországon helyeztek forgalomba.
![]() |

0 hozzászólás


















