Hétnapos munkahét és csarnokbővítés a makói ContiTechnél
Egy évvel azelőtt a mélyponton volt, most a csúcson van a foglalkoztatás szempontjából Makó legnagyobb üzeme, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Egy évvel ezelőtt 619 ember dolgozott itt – most 1358. Amikor az autóipar nehéz helyzete miatt bő egy esztendeje különböző szóbeszédek indultak el a városban a gyár költözéséről, bezárásáról, az ügyvezető igazgató, Nagy Mihály határozottan cáfolta ezeket, és azt mondta: bízik abban, hogy hamarosan újra több lesz a megrendelésük. Az idő őt igazolta.
Az autóipar számára hűtő- és fűtőcsöveket előállító gyár - a BMW legnagyobb ilyen beszállítója - a kedvezőtlen időszakot részben elbocsátásokkal, de főként a munkaidő és ezzel együtt a bérek csökkentésével vészelte át. A helyzet javulása egyrészt annak köszönhető, hogy a társaság gyárakat számolt fel Spanyolországban és Németországban, a termelést pedig Magyarországra, a váci és makói üzemébe telepítette, másrészt annak, hogy konszolidálódott a piac, újra van kereslet az autók iránt. Tavaly szeptember óta egyébként minden hónapban új rekordot dönt az 1996-ban létesített makói telephely, amely 60 százalékban a térség falvaiból, 40 százalékban pedig a városból foglalkoztat embereket.
A bővítésnek azonban még mindig nincs vége, további 40 alkalmazott épp a napokban áll munkába. Ráadásul a németországi termelés Makóra költöztetésével új, korszerű, automatizált termelési technológia is került a Rákosi útra, ami a hosszú távú jövő egyik záloga. Nagy Mihály ugyanakkor azt is elmondta, hogy a további fejlesztésnek már akadálya, hogy nincs elegendő csarnokuk – ezért is vezettek be néhány helyen heti 7 napos munkarendet. Az év második felében egy 1100 négyzetméteres gyártócsarnok-bővítést terveznek, és már tárgyalnak is az önkormányzattal, hogy további területet kapjanak az ipari park szomszédos részén.

2 hozzászólás
















Pace76.
A "lesz" szót 3 s-sel kell írni. Úgy hatásosabb. Bunkó.
A cikkhez: Végre valami nem visszafelé fejlődik.
Az jó lessz! Legalább lesz hol melozni az embereknek.